A novicsok nyomait keresték a szállodában, és találtak is valamit.
Novicsok harci méreg nyomát mutatta ki a német laboratórium egy műanyag vizespalackon, amely abból a szállodai szobából származik, ahol Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megszállt a tomszki tartózkodása idején - közölte a politikus stábja Navalnij hivatalos Instagram-oldalán.
A poszt szerint a Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) Tomszkban maradt tagjai egy ügyvéd társaságában csaknem azonnal a Xander szállodába siettek, ahogy augusztus 20-án hírét vették, hogy a politikus rosszul lett a repülőgépen. Ebben a hotelben szállt meg a forgatócsoportja társaságában.
Dokumentálták a szoba állapotát, amelyből Navalnij nem sokkal korábban kiköltözött, és az Instagramon közölt videó tanúsága szerint összeszedtek több - nyitott és zárt - palack ásványvizet.
"Két héttel később éppen a tomszki szállodai szobából való palackon fedezte fel a német laboratórium a novicsok nyomait.
Aztán még három laboratórium, amely mintát vett Alekszejtől, megerősítette, hogy Navalnijt éppen ezzel mérgezték meg. Most már értjük: ezt azelőtt tették, hogy elhagyta a szobáját, hogy a reptérre utazzon" - hangzott az Instagramon megjelent szöveg, amely egyúttal azt is megjegyezte, hogy "eltelt egy hónap és Oroszország még mindig nem ismerte el a mérgezést".
Kira Jarmus, Navalnij szóvivője korábban azt állította, hogy a mérget abba a teába csempészhették bele, amelyet a politikus a tomszki reptér bécsi kávézójában fogyasztott el.
Leonyid Rink, a "novicsok" egyik kifejlesztője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy ha ilyen típusú mérget vittek volna fel az üvegre, akkor nemcsak Navalnij, hanem a kísérete is életét vesztette volna. Felhívta a figyelmet arra, hogy a felvételen sok egyforma üveg látható, amelyet nem lehet megvizsgálni, és amely szerinte akárhonnan származhatott. Rink a bemutatott anyagot "halott bizonyítéknak" nevezte.
Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Kozármisleny képviselő-testülete egyhangúlag visszavonta Matolcsy György tizenhét évvel ezelőtt adományozott díszpolgári címét. A döntés a jelek szerint összefügg a volt jegybankelnök letartóztatásával, amelyet a bíróság a nyomozás befolyásolásának veszélye miatt csütörtökön másodfokon is jóváhagyott - írta a Telex.