Infostart.hu
eur:
362.12
usd:
322.31
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Jönnek az amerikai lépések a kínai szoftvervállalatok ellen

Donald Trump a napokban lépéseket tesz kínai szoftvervállalatok ellen - közölte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.

Az amerikai diplomácia vezetője utalt Trump pénteken tett megjegyzésére, és leszögezte: "az elnök megmondta, hogy elég volt és rendbe tesszük a dolgokat, tehát az elkövetkező napokban lépéseket fog tenni a Kínai Kommunista Párthoz kötődő és az amerikai nemzetbiztonságra veszélyt jelentő szoftvercégek ellen". Donald Trump pénteken Floridából visszatérőben Washingtonba, az elnöki repülőgépen újságíróknak azt mondta: be fogja tiltani a TikTok kínai videómegosztót az Egyesült Államokban, és erről elnöki rendeletet is kiad majd.

A külügyminiszter nem részletezte a várható lépések jellegét, és nem tért ki azokra a sajtóhírekre sem, amelyek szerint a TikTokot a Bytedance nevű kínai anyacégről leválasztva esetleg a Microsoft felvásárolná.

Az elmúlt hónapokban amerikai kormányzati tisztségviselők, köztük Mike Pompeo is, többször kijelentették, hogy a TikTok nemzetbiztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára, mivel a videómegosztón keresztül amerikaiak adatai kerülnek a Kínai Kommunista Párthoz.

"Amerikaiakra vonatkozó adatok biztonságáról van szó, de az Egyesült Államokban jó ideje azt mondogatják, édes istenem, miért ne engedjük meg, ha jól elszórakozunk vele, a vállalat pedig pénzt is csinál belőle" - fogalmazott a Fox televízióban Pompeo.

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter néhány nappal ezelőtt a CNBC televízióban már kijelentette: a külföldi beruházásokat vizsgáló parlamenti bizottság vizsgálja a TikTok ügyét.

Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×