Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ismét százak tüntettek Belgrádban

A megmozdulás résztvevői Aleksandar Vucic államfő tekintélyelvűnek tartott politikája ellen tiltakoztak.

A szombat esti megmozdulás jóval békésebb volt az előző napinál, amikor emberek ezrei erővel próbáltak meg behatolni a törvényhozás épületébe, és megdobálták a rendfenntartó erőket.

A mintegy 500-1000 ember sorakozott fel a parlament épületével szemben az úton, valamint a közeli parkban. Sokan ülve tiltakoztak. A tiltakozással egy időben egy, Koszovó elszakadása elleni menet haladt el a törvényhozás mellett. Résztvevői ikonokkal ékesített táblákat vittek, hangszórókból vallási témájú dalokat sugároztak. A menetet a tömeg megtapsolta.

A helyszínen megjelentek azok a huligánok is, akik a hét elején erőszakos cselekedeteket provokáltak. Kis csoportjuk a parlament környéki utcákat rótták. A rendőrök többüket igazoltatták, néhányukat rabkocsiban elszállították.

A tiltakozások kedden kezdődtek, amikor Vucic elnök bejelentette, hogy kijárási tilalmat készülnek bevezetni a hétvégén a koronavírus elleni küzdelem, a járvány megállítása érdekében. Látva azonban az emberek heves reakcióit Vucic végül visszakozott, és a hatóságok nem vezettek be kijárási tilalmat sem Belgrádban, sem Szerbia más városaiban. A szerb fővárosban azonban korlátozzák a vendéglátóhelyek működését és a tömegrendezvényeken részt vevők számát.

A következő napokban heves, zavargásoktól sem mentes összetűzések törtek ki a tiltakozók és a rendfenntartók között. Agresszív, vélhetően szervezett huligánok is megjelentek a parlamentnél. Elhatoltak az épület körül felállított kordonig, összecsaptak a rendőrökkel, megpróbáltak bejutni a törvényhozás épületébe, miközben megdobálták az épületet védő biztonságiakat.

Egyedült csütörtökön volt békés jellege a megmozdulásnak, amikor is az ülőtiltakozás láthatólag elejét vette az erőszak kitörésének.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×