Infostart.hu
eur:
355.77
usd:
311.7
bux:
140425.71
2026. július 2. csütörtök Ottó

Hiperszonikus fegyverről beszélt Vlagyimir Putyin

Mire a többi ország kifejleszti hiperszonikus fegyverét, Oroszországnak már lesz eszköze az ellene való védekezéshez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Rosszija 1 televízió Vesztyi Nyegyeli című heti műsorában bemutatott nyilatkozatában.

"Meg fog jelenni (a hiperszonikus fegyver a vezető katonai hatalmak arzenáljában). De úgy gondolom, hogy kellemes meglepetést tudunk majd okozni partnereinknek azzal, hogy mire megjelenik náluk ez a fegyver, nálunk nagy valószínűséggel megjelenik a fegyverrel való küzdelem eszköze" - mondta Putyin az interjúban, amely egy, a posztszovjet Oroszország fennállásának 30. évfordulójára készült dokumentumfilm részlete.

Korábban Putyin azt állította, hogy az orosz hiperszonikus fegyver megjelenése fölöslegessé tette mindazokat a kiadásokat, amelyeket más országok Oroszország katonai feltartóztatására fordítottak, és hogy a történelem folyamán első ízben fordul elő, hogy Moszkva a csúcstechnológiájú fegyverek kifejlesztésében megelőzte a többi országot.

A TASZSZ orosz állami hírügynökség összefoglalója szerint az orosz hadseregnél a tavalyi év végén állt fel az első hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt Avangard interkontinentális rakétarendszerrel rendelkező ezred. Folytatódik más hiperszonikus fegyverrendszerek, egyebek között a Cirkon hajóelhárító szárnyas rakéta és a Szarmat hadászati rakétarendszer tesztelése.

"Amikor megszűnt a Szovjetunió, megkezdődött egy arra irányuló kísérlet, hogy azok, akik a hidegháború győzteseinek tekintették magukat, maguk alá rendezzék át a világot. Lényegében elkezdték semmibe venni a nemzetközi jogban létrejött normákat és átszabni a világot" - fejtegette Putyin annak indoklására, hogy miért volt szüksége Moszkvának a hiperszonikus fegyver létrehozására.

"Tökéletesen nyilvánvaló volt, hogy ez az átalakulás annál fájdalmasabb lesz a számunkra, minél gyengébbek leszünk" - tette hozzá. Az indokok között sorolta fel azt is, hogy az Egyesült Államok felmondta az átfogó hadászati rakétavédelem kiépítését megtiltó ABM-megállapodást.

Putyin szerint Oroszország és az Egyesült Államok között paritás áll fent a nukleáris fegyverek terén, mind a robbanótöltetek, mind a hordozóeszközök tekintetében, de az csúcstechnológiájú fejlesztésekben "kétségtelenül" Moszkva vezet. Mint mondta, Oroszország világelső hagyományos potenciálja korszerűsítésében is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Tisza-kormány: megjöttek a részletek az iskolakezdési támogatásról, új vezető a közmédia élén

Számos személyi változás történt a magyar közéletben: Magyar Péter felmentette az NMHH elnökét, új vezetőt nevezett ki az Országos Kórházi Főigazgatóság élére, a pénzügyminiszter pedig leváltotta a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját, miközben a külügyben további nagyköveti visszahívások várhatók. Az Integritás Hatóság friss jelentése szerint a közbeszerzési rendszerben összeszokott cégek nyertek visszatérően, piaci ár-összehasonlítás hiányában az állam jellemzően túlárazott szolgáltatásokért fizetett. Ma 14:30-kor tartanak kormányzati tájékoztatót: a délutáni eseményen a frissen bejelentett 100 ezer forintos iskolatámogatás részletei, a környezetszennyezés miatt leállított debreceni akkugyár ügyében indított tényfeltáró vizsgálat, a legújabb állami személycserék, a makrogazdasági kilátások, valamint a vízhiány kezelése lehetnek a fókuszban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×