Infostart.hu
eur:
375.52
usd:
318.13
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels.com

Újabb ágazat eshet a járványhelyzet áldozatául

Akár ezer ember munkahelye is megszűnhet, ha be kell zárniuk a szinte teljes egészében a turizmusra épülő, rövid távú autókölcsönzéssel foglalkozó cégeknek.

„A koronavírus tetőzése a szakemberek szerint még csak most következik, de már eddig is számos áldozatot szedett – a gazdaságban is. A turizmus egyértelműen az egyik legnagyobb vesztese a kialakult helyzetnek, és számos kapcsolódó szolgálatatást rántott magával, mint például a rövid távú autókölcsönzést” – mondta el Sződi János, a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének elnöke.

„A kormány a turizmus szinte már valamennyi kapcsolódó ágazatának biztosított kedvezményeket, amivel az ágazaton belül a legtöbb tevékenységi körben teljes egészében elengedik a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét, a munkavállalók járulékát pedig átmenetileg nagy mértékben lecsökkentik. A rövid távú autókölcsönzéssel foglalkozó cégek azonban erre a kedvezménye jelen pillanatban nem jogosultak, annak ellenére, hogy a turisztikai szakmai szövetségek egybehangzó véleménye szerint is a turisztikai ágazat szerves részét képezzük. Ezt többször jeleztük már az illetékes minisztériumok felé, de még nem kaptunk érdemi választ” – tette hozzá az elnök.

„Könnyen lehet, hogy ez a TEÁOR-csoport azért maradhatott ki a kedvezményezettek köréből, mert számos, főtevékenységében valójában hosszú távú autóbérléssel foglalkozó cég is a rövid távú bérlést is takaró TEÁOR-számot használja – mondta el Ujfalussy Márk, a MAKSZ alelnöke, aki hozzátette: – Egyszerűen ellenőrizhető, melyik cég foglalkozik valóban a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokkal, hiszen a külföldi állampolgároknak biztosított szolgáltatások miatt ezek könyveiben megjelenik az export-árbevétel is. Ráadásul, ha például egy utazási iroda kínálja közvetített szolgáltatásként az autóbérlést, akkor megkapja a kedvezményeket, míg egy autókölcsönző nem. Ezek a rövid távú autóbérléssel foglalkozó cégek ugyanúgy segítségre szorulnak, mint a turizmus bármelyik másik szereplője, ugyanúgy szükségük van a járulékkedvezményekre, mert sokan közülük olyannyira a turizmusra vannak utalva, hogy a bevételeik a turizmus leállásával jelenleg a rezsiköltségeket sem fedezik.”

„Hiába a bevezetett számos biztonsági intézkedés, a határok zárva vannak, a légiközlekedés megszűnt, a turizmus áll, amivel egy évi 30 milliárdos ágazat forgalma történelmi mélységbe zuhant. A számok mindenkinél eltérők, de minél nagyobb rész esik ki a nyári csúcsszezonból, ez a szám annál nagyobb lesz. Hiába a sok kísérlet a szolgáltatások átalakítására, a munkakörök átcsoportosítására, a holtidő kihasználása a dolgozók továbbképzésére, a bevételek ilyen arányú visszaesése mellett és kormányzati segítség nélkül sok rövid távú autóbérlésben dolgozó szakember kerülhet az utcára, és lesznek olyan kisebb piaci szereplők is, amelyeknek a járulékkedvezmények hiánya a működésük végét is jelentheti majd. A rent a car üzletágban ráadásul a flottakezeléshez kapcsolódó adók mérséklése is nagy segítség lehet, ilyen például a forgalomból kivonáskor fellépő cégautóadó is” – nyilatkozott Dévai Gábor, a MAKSZ FB elnöke.

A MAKSZ továbbra is elkötelezett az iránt, hogy tagjai mindaddig fenntarthassák szolgáltatásaikat, amíg ezt a jogszabályok és az emberi élet védelmének szem előtt tartása lehetővé teszi. Ennek szellemében képviseli tagjainak érdekeit a jogszabályalkotóknál, folyamatosan egyeztet a kapcsolódó ágazatok szakmai szervezeteivel, hogy a turizmus visszaeséséből adódó jelentős veszteségeket közösen, egymás igényeinek figyelembevételével mérsékelhessék és a szakmai potenciált átmenthessék a járványhelyzet megszűnése utáni időszakra.

A cikk a Magyar Autókölcsönzők Szövetségének megbízásából készült.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×