Infostart.hu
eur:
379.35
usd:
321.61
bux:
131420.79
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A Ventura megyei tűzoltóság által közreadott kép a Santa Cruz szigete közelében lángoló hajóról 2019. szeptember 2-án. Mentőakció indult a hajón tartózkodó több mint 30 vészhelyzetbe jutott ember megsegítésére.
Nyitókép: MTI/EPA/Ventura megyei tűzoltóság

A kaliforniai hajótűz rengeteg áldozatát megtalálták

Mentőbúvárok megtalálták a Dél-Kalifornia partjainál leégett kirándulóhajó 25 utasának holttestét, kilenc embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván, és kutatnak utánuk - közölte az amerikai parti őrség egyik parancsnoka.

A kirándulóhajó 39 emberrel a fedélzetén hétfő hajnalban gyulladt ki a Los Angelestől 140 kilométerre lévő Santa Cruz körzetében.

A 34 utast álmában érte a tűz, a fedélzeten lévő ötfős legénység viszont ébren volt, ők a tengerbe ugrottak, és egy másik hajó kimentette őket.

A megtalált holttestekből 20-at már felszínre hoztak, ötöt még nem tudtak a veszélyes körülmények miatt. Utóbbiak a parttól mintegy 20 méterre lévő, felfordult hajótest alatt vannak. Jelenleg apály van a tengeren, és a visszahúzódó víz folyamatosan mozgatja a hajótestet - mondta egy másik parancsnok, Monica Rochester.

A 20 méter hosszú, Conception nevű hajó szombaton hajnalban hajózott ki Santa Barbarából a szomszédos szigetekre búvárkodás céljából, és hétfőn - amely az Egyesült Államokban munkaszüneti nap, a munka ünnepe - késő délután kellett volna visszatérnie.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×