Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
A Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépését, azaz a brexitet ellenző tüntetők egyike a londoni parlament előtt 2018. december 19-én.
Nyitókép: MTI/AP/Tim Ireland

New York Times: Londonnak csodatevő államférfira volna szüksége – megszólaltak Európa vezetői is

Megnőtt a rendezetlen brexit kockázata, bár az Európai Unió nem akarja ezt – reagált az Európai Bizottság elnöke arra, hogy a londoni alsóházban nem fogadták el a brit kilépés feltételeiről szóló dokumentumot. A döntést több európai vezető is kommentálta, a New York Times szerint pedig a briteknek új vezetőre lenne szükségük.

Sajnálatát fejezte ki Jean-Claud Juncker, az Európai Bizottság elnöke amiatt, hogy Londonban elutasították a brit kiválási megállapodást. A bizottság ennek ellenére folytatja a felkészülést a kilépésre – közölte. Juncker arra kérte az Egyesült Királyságot, hogy a lehető leghamarabb tisztázza szándékait, mivel az idő majdnem lejárt.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a közösségi médiában írt üzenetében egy jó megoldás szükségességére hívta fel a figyelmet. Antonio Tajani, az Európai Parlament vezetője aggodalmát fejezte ki a brit állampolgárok sorsa miatt.

Írország szerint világos az unió álláspontja, vagyis hogy nem tárgyalható újra a kilépési megállapodás. Az ír kormány felszólította az Egyesült Királyságot, hogy vázolja fel, miként akarja a patthelyzetet elkerülni. A német alkancellár úgy vélte: a rendezetlen kiválás a lehető legrosszabb megoldás. Olaf Scholz a közösségi médiában úgy fogalmazott:

ez egy keserű nap Európának.

Emmanuel Macron francia elnök azt nyilatkozta, hogy a Nagy-Britannia lenne a legnagyobb vesztese a megállapodás nélküli brexitnek. Mark Rutte holland miniszterelnök is sajnálatát fejezte ki, de úgy vélte, hogy a kiválási dokumentum elutasítása még nem jelent megállapodás nélküli kilépést. Sebastian Kurz osztrák kancellár kizárta, hogy újratárgyalják a kiválási feltételeket, szerinte Nagy-Britanniának kell tudnia, hogy most mi a cél.

A spanyol kormány álláspontját Pedro Sánchez miniszterelnök fogalmazta meg. Azt írta: a rendezetlen kilépés az unió számára negatív, az Egyesült Királyság számára katasztrófa lenne. Az olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom szerint tiszteletben kell tartani a brit polgárok akaratát. Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő úgy fogalmazott: „uniós partnereinkkel együtt viszonyulunk majd az ügyben teendő új brit javaslatokhoz". A román uniós elnökség higgadtságra int, és a 27-ek egységes fellépését szorgalmazza – közölte a román európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.

A New York Times is közölt kommentárt a brit kilépésről. A szerző szerint történelmi jelentőségű volt a keddi szavazás, és

Londonnak csodatevő államférfira volna szüksége, a mostani vezetés helyett.

A véleményíró felhívta a figyelmet arra, hogy hasonló vereség esetén egy miniszterelnöktől azt várják, hogy lemondjon, de erre Theresa Maytől senki nem számít.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×