Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az autóipari Modine Hungária Kft. új gyártóüzemének átadóünnepségén Mezőkövesden 2018. március 27-én.
Nyitókép: Vajda János

Szijjártó Péter: a magyar kormány érdekeit egy sikeres brexit-megállapodás szolgálná

Magyarország és az Európai Unió egészének érdekeit az szolgálná, ha a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások London és az unió között megállapodással zárulnának - mondta hétfőn Londonban Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter részt vett a visegrádi együttműködésben részes országok (V4) tőzsdei vezetőinek bemutató fórumán a Londoni Értéktőzsdén, majd kétoldalú megbeszélésre indult Gavin Williamson brit védelmi miniszterrel.

A két program között nyilatkozva elmondta: Magyarország kiemelt jelentőséget tulajdonít a Nagy-Britanniával folytatott biztonsági együttműködés fennmaradásának, tekintettel arra, hogy az EU nagyon komoly biztonsági típusú kihívások előtt áll, és ebben Nagy-Britannia hírszerzési-védelmi kapacitása nem hagyható figyelmen kívül.

"Európa nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ezeket a kapacitásokat ne használja"

- fogalmazott Szijjártó Péter. Éppen ezért Magyarország azt szorgalmazza, hogy a Brexit-tárgyalások befejezése után is fennmaradjon a lehető legszorosabb védelmi és titkosszolgálati együttműködés Nagy-Britannia és az Európai Unió között.

Mi lesz a külföldi EU-missziókkal?

A közös biztonsági és védelmi politika ernyője alatt zajló 15 külföldi EU-misszió közül Nagy-Britannia 12-ben közvetlenül részes, és ha London ezekből kivonul, akkor ezek a missziók vagy megszűnnek, vagy csak végzetes mértékben csökkentett kapacitással folytatódhatnának - mondta Szijjártó Péter. Hozzátette:

a britek több olyan nemzetközi misszióban is szerepet vállalnak, amelyek Magyarország számára is fontosak.

Ezek közé tartoznak mindenekelőtt a nyugat-balkáni missziók, e térségben ugyanis a stabilitás és a béke fenntartása elengedhetetlen Magyarország biztonsága szempontjából.

Szijjártó Péter beszélt továbbá arról is, hogy több olyan gyakorlat volt a múltban, amelyekben brit és magyar katonák közösen vettek részt, és Magyarország ezeket folytatni szeretné.

A WTO helyett szabadkereskedelmi megállapodás

A külgazdasági és külügyi tárca vezetője - ahogy tőzsdei előadásában is megemlítette - azt mondta: Magyarországnak az is az érdeke, hogy a Brexit-tárgyalások eredményeként mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodás jöjjön létre Nagy-Britannia és az Európai Unió között, ellenkező esetben ugyanis tovább gyengülhet az EU versenyképessége, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az EU teljes gazdasági teljesítményének 14 százalékát adja.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország gondolkodásmódja szerint a tisztességes Brexit olyan gazdasági együttműködést jelent Nagy-Britannia és az EU között, amely nem a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere, hanem egy szabadkereskedelmi megállapodás alapján szabályozná a kétoldalú kereskedelmet.

Hozzátette: a magyar kormány szerint a tisztességes Brexitbe beletartozik az is, hogy sikerül megvédeni a Nagy-Britanniában élő, dolgozó, tanuló magyar állampolgárok jogosultságait.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×