Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Besokallt a háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-bizottság tagja

Carla del Ponte, az ENSZ Szíriai Vizsgáló Bizottságának egyik tagja azt mondta vasárnap, hogy lemond megbízatásáról, mivel a világszervezet Biztonsági Tanácsától várt politikai támogatás elmaradása lehetetlenné tette munkájukat.

A 70 éves Carla del Ponte, aki a Ruandában és a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntettek ügyében is a vád képviselője volt, az SDA svájci nemzeti hírügynökség jelentése szerint a Locarnói Filmfesztivál alkalmából rendezett panelbeszélgetések egyikén azt mondta, hogy már előkészítette felmondólevelét.

"Távozom ebből a bizottságból, amely semmilyen politikai szándék támogatását nem élvezi" - mondta del Ponte, hozzátéve, hogy ilyenformán az ő szerepe a testületben is csak egy "alibi". "Nincs hatalmam, amíg a Biztonsági Tanács tétlen marad" - panaszkodott.

Del Ponte egykori svájci főügyész 2012 szeptemberében csatlakozott a világszervezet Emberi Jogi Tanácsa által létrehozott, független szakértőkből álló testülethez, amely rögzíti az olyan incidenseket, mint például a vegyifegyver-támadások, az iraki jazidi népcsoport ellen elkövetett népirtás, az ostromlott települések ellen alkalmazott taktikák vagy a segélykonvojok bombázása.

A vizsgálóbizottság nyilatkozatban reagált del Ponte szavaira, azt állítva, hogy az ügyésznő már júniusban tájékoztatta kollégáit arról, hogy a közeli jövőben távozik a testületből. A bizottság egyúttal hangsúlyozta, hogy folytatják a vizsgálataikat.

"Kötelességünk folytatni a testület munkáját az emberiség által ismert legsúlyosabb jogsértések és nemzetközi bűncselekmények számtalan szíriai áldozatának nevében" - áll a nyilatkozatban.

Del Ponte távozásával csak két tagja marad a bizottságnak, a brazil Paulo Pinheiro és Karen Koning AbuZayd az Egyesült Államokból. A 2011 augusztusában létrehozott vizsgálócsoport rendszeresen jelentést tett az emberi jogok megsértésének eseteiről, de többnyire süket fülekre találtak azok a felhívásai, hogy a szemben álló felek tartsák be a nemzetközi jogot.

Bár a világszervezet dolgozik rajta, hogy kinevezzen egy új testületet a vádemelések előkészítésére, egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy bíróságot állítanának fel a hat és fél éve tartó szíriai háború bűnöseinek elítélésére, vagy akár csak arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) jogkörébe szándékozna utalni ezeket a Szíriában elkövetett háborús bűntetteket.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×