Infostart.hu
eur:
376.31
usd:
319.18
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Kína kategorikusan elutasítja Hága döntését

Peking kategorikusan elutasítja a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság kedden kihirdetett döntését, és a Fülöp-szigetek által egyoldalúan kezdeményezett eljárást lezáró döntést semmisnek tekinti, amely rá nézve kötelező hatállyal nem rendelkezik.

A Kínai Népköztársaság kormánya közleményben tudatta, hogy a döntést nem fogadja el, a választottbíróság joghatóságát nem ismeri el.

Az ötpontos közlemény hangsúlyozza: Peking már a kezdetektől nyilvánvalóvá tette, hogy az eljárásban nem kíván részt venni, álláspontja szerint szuverenitást érintő kérdésben a hágai intézménynek nincs hatásköre állást foglalni. Kína szerint az eljárás ellentétes a nemzetközi joggal és a nemzetközi választottbírósági gyakorlattal.

A külügyminisztérium szerint Manila kezdeményezése rossz szándékú volt, nem a két ország közötti vita rendezését szolgálta, hanem Kína területi szuverenitásával összefüggő jogainak megkérdőjelezését. Ebben az értelemben a választottbíróság megsértette a nemzetközi törvényeket.

Az ENSZ Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) a tengeri határok kérdésében nem tesz lehetővé kötelező érvényű vitarendezést - állapítja meg a kínai közlemény. Mint utalt rá, Kína ezzel kapcsolatos jogának fenntartását 2006-ban írásban külön is deklarálta.

Peking úgy véli, hogy a választottbírósági határozat nem csak ellentétes az UNCLOS szellemével, de "súlyosan megsérti egy szuverén állam (Kína) törvényes jogait, igazságtalan és törvénytelen". "Kína szuverenitása és tengeri jogai semmilyen körülmények között nem sérülhetnek effajta döntések által" - hangsúlyozta.

Peking ezért kifejezte tiltakozását és kijelentette: sosem fogad el semmiféle követelést vagy lépést, amely ilyen döntéseken alapul.

A kínai kormány megismételte, hogy nem fogadja el a harmadik fél bevonásával történő vitarendezés semmilyen formáját, sem a "Kínára kiszabott" megoldásokat. A fennálló vitákat tárgyalásos úton és konzultációkkal kívánja rendezni, történelmi tényekre alapozottan, a térségi béke és stabilitás fenntartásával - olvasható a kínai külügyminisztérium közleményében.

Az Állandó Választottbíróság kedden kihirdetett állásfoglalása szerint Kína nem rendelkezik jogi alappal a Dél-kínai-tenger természeti kincseire vonatkozó történelmi hivatkozású követeléseihez. Megállapították: e "történelmi jogok" ellentétben állnak az UNCLOS-szal, továbbá azt is kijelentették, hogy Kína megsértette a Fülöp-szigetek szuverenitását a szigetország kizárólagos gazdasági övezetében.

Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Egy napot adott a Mol, ha a Janaf nem enged, jogi lépések következhetnek

A Mol-csoport szerint időhúzás történik, ezért felszólították a Janafot, hogy haladéktalanul adjon biztosítékot arra, hogy átengedi a tengerről érkező nem szankcionált orosz kőolaj-szállítmányokat. Miután a magyar vállalat szerint – az EU-s és amerikai szankciók alapján – a horvát vezeték-üzemeltető erre köteles, legkésőbb február 27-ig várják az egyenes választ, elutasítás esetén pedig az Európai Bizottsághoz fordulhat, kártérítést indítva.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×