Infostart.hu
eur:
379.59
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Háromszázötvenre emelkedett az ecuadori földrengés áldozatainak száma

A legfrissebb összesítés szerint legkevesebb háromszázötven halálos áldozatot követelt a pusztító erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés Ecuadorban - közölte hétfőn César Navas ecuadori védelmi miniszter.

A tárcavezető a Teleamazonas nevű televíziós csatornának úgy nyilatkozott, a földmozgás epicentrumának közelében fekvő, part menti Pedernales városában folyó mentési munkálatok során bukkantak további halálos áldozatokra.

Korábban Rafael Correa ecuadori elnök 272 halottról és több mint 2060 sebesültről számolt be. Navas azt mondta, sajnálatos módon a sérültek száma is növekedett.

Az ecuadori elnök szerint az elmúlt 67 év legborzasztóbb katasztrófája a legsúlyosabban az ország nyugati, csendes-óceáni partvidékén egy 200 kilométeres szakaszt érintett, de szerte az országban érezni lehetett. A földmozgás Pedernales városán kívül súlyos károkat okozott Manta és Portoviejo településeken is.

A helyi katasztrófa-elhárítás tájékoztatása szerint a szombat esti földrengést több mint 250 utórengés követte.

A kormány közölte, nemzetközi hitelezőktől mintegy 600 millió dollárnyi kölcsön felvételét helyezték kilátásba a vészhelyzet megoldására.

A spanyol vöröskereszt segélyfelhívást tett közzé, mivel becslései szerint 70-100 ezer embernek lenne segítségre szüksége, és 3-5 ezer személynek azonnal tető kellene a feje fölé. Az ecuadori vöröskereszt 1200 önkéntese vesz részt a mentési munkálatokban.

A latin-amerikai országban mintegy 13,5 ezer embert mozgósítottak a biztonsági szolgálatok a közrend fenntartására.

Az ecuadori előtt néhány nappal, csütörtökön két nagy erejű földrengés rázta meg Japánt. Habár mindkét ország az úgynevezett csendes-óceáni Tűzgyűrű mentén fekszik, ahol erős és gyakori a vulkanikus tevékenység, az Egyesült Államok Földtani Kutatóintézete szerint az egymástól ilyen nagy távolságra bekövetkező erős földrengések általában nincsenek összefüggésben egymással.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×