Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

ENSZ főtitkár: több szíriai menekült kell befogadni

Több szíriai menekült befogadását sürgette a világ kormányaitól szerdán Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki egyben azt is kérte, hogy emelkedjenek felül a menekültekkel kapcsolatos félelemkeltésen.

A világszervezet vezetője nyitotta meg azt az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által szervezett, egynapos genfi konferenciát, amelynek célja megvitatni, hogy a polgárháborús menekültek miként kaphatnának lehetőséget a legális bevándorlásra.

Ban Ki Mun arra kérte a konferencián részt vevő több mint 90 országot, hogy az emberiesség nevében legyenek szolidárisak, alakítsanak ki új és pótlólagos lehetőségeket a szíriai menekültek számára. Mint mondta, szó lehet újabb áttelepítésekről, emberiességi befogadásokról, családegyesítésekről, akárcsak tanulási és munkalehetőségek felajánlásáról.

A főtitkár egyebek közt azzal érvelt, hogy a fogadó országok csak nyerhetnek a menekültek befogadásával, mert ezek az emberek újabb képességeket, tapasztalatokat jelenthetnek az öregedő európai munkaerő szempontjából.

A világszervezet adatai szerint több mint 4,8 millióan menekültek el eddig Szíriából, és további 6,5 millióan váltak földönfutóvá saját hazájukban. Az ENSZ menekültügyi főbiztosának, Filippo Grandinak a hivatala szerint eddig harminc ország 162 ezer olyan menekült befogadását vállalta, akiket más országokból telepítenének át.

A konferencián egyben arra szólították fel a Szíriát övező országokat, legyenek szolidárisak. Törökország, amely mintegy 2,7 millió szírt fogadott be, jó kezdetnek, de nem elégségesnek mondta az UNHCR által kitűzött ama célt, hogy az elkövetkező három évben letelepítsék a szíriai menekültek tizedét.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×