Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
322
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Az IÁ vállalta magára a dagesztáni merényletet

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet vállalata a keddi dagesztáni merényletért a felelősséget, amelyben felrobbantották az orosz belügyminisztérium műveleti csoportjának két járművét - közölte szerdán a Reuters hírügynökség.

Az IÁ-hoz közel álló Amak hírügynökség közlése szerint a támadást a terrorszervezet helyi csoportja hajtotta végre. A dzsihadisták szerint a robbantásos merényletben a biztonsági erők tíz tagja vesztette életét.

A támadásban a keddi hivatalos közlések szerint egy rendőr halt meg, és a különböző források négy, illetve két sebesültről számoltak be.

A robbanószerkezet egy három autóból álló konvoj mellett lépett működésbe, Mahacskala vonzáskörzetében, helyi idő szerint kedd este fél kilenckor. Egy páncélozott Ural teherautó és egy UAZ terepjáró kiégett.

"Két járművet robbantottak fel, a robbanószerkezet típusát még nem sikerült meghatározni" - közölte az Oroszországhoz tartozó Dagesztán rendőrségének egyik szóvivője. A konvoj Krasznojarszkból Dagesztánba vezényelt rendőröket szállított. A nyomozók további három pokolgépet fedeztek fel a kocsioszlop útvonalán.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×