Infostart.hu
eur:
362.02
usd:
318.35
bux:
144450.36
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Ma eldől, hogy BT-tag lesz-e Magyarország

Ma eldőlhet, hogy Magyarország, Szlovénia vagy Azerbajdzsán nyeri-e el a térségből az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagsági posztját a 2012-13-as időszakra.

2007-ben döntött arról Magyarország, hogy az eredetileg 2016-17-re beadott pályázatát előrehozza, a 2012-13-as időszakra. Hazánk eddig kétszer volt az ENSZ BT nem állandó tagja: 1968-69-ben és 1992-93-ban. Ekkor még nem kellett kampányolni, a Kelet-Európai Csoportban ugyanis a tagok közmegegyezéssel, rotációs alapon töltötték be a posztot.

Magyarország Szlovéniával és Azerbajdzsánnal versenyez. Eredetileg Örményország is a jelöltek között volt, de időközben visszalépett.

A poszt elnyeréséhez a 193 ENSZ tagország szavazatainak minimum a kétharmadát, azaz legalább 129 szavazatot kell szerezni. Amennyiben ez az első körben nem sikerül, újabb fordulókat tartanak - ismertette korábban Martonyi János külügyminiszter.

Magyarország támogatottságáról folyamatosan készültek statisztikák, de ezeket a Külügyminisztérium nem hozta nyilvánosságra, Martonyi János azt mondta: ő maga sem hisz nagyon bennük.

Magyarország egyebek mellett az egészségügyi, az oktatási valamint a vízgazdálkodás terén elért tapasztalataival kampányolt.

Hídszerep

Ahogy a Külügyminisztériumban ígérik, a poszt elnyerése esetén hídszerepet töltenének be a fejlett és a fejlődő, a BT-tag és a testületen kívüli országok között. Mint a magyar BT-profilról írják: "kiemelt hangsúlyt helyezünk a nemzetközi jog szabályainak betartására és betartatására".

A héten a Bloomberg hírügynökség arról cikkezett, hogy Magyarország a líbiai magyar nagykövet kitartásának jutalmaként kerülhet be az ENSZ BT-be. Erdős André, aki az 1992-93-as magyar BT-tagság idején Magyarország állandó ENSZ-képviselője volt, egy korábbi konferencián azt mondta: szerinte Azerbajdzsánnak van a legtöbb esélye, ugyanis "mögötte látszik egy komoly országcsoport, amely meg fog győzni sok más országot."

Balázs Péter volt külügyminiszter esélylatolgatásra nem vállalkozott, de Azerbajdzsán vélhetően nagy támogatottságát ő is elismerte. Szerinte, ha Magyarországnak most nem sikerül elnyernie a posztot, újra kell próbálkoznia.

A Külügyminisztérium ezzel szemben írásban azt válaszolta az InfoRádió kérdésére, hogy "az újra pályázás kérdése jelen pillanatban nem szerepel a napirenden."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: felmentették a Paks II. vezérét, az ügyészségen az aranykonvoj-ügy következményeitől tartanak

Tisza-kormány: felmentették a Paks II. vezérét, az ügyészségen az aranykonvoj-ügy következményeitől tartanak

A csütörtöki bejelentésdömping után a péntek sem bizonyult eseménytelennek: Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter felmentette Jákli Gergelyt, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatóját, akinek utódját még a nap folyamán bemutatják. Közben egy kiszivárgott belső levélből az derült ki, hogy az ügyészségen belül már májusban attól tartottak, súlyos presztízsveszteséget okozhat a vádhatóságnak az aranykonvoj-ügy. Magyar Péter személyi védelmét a TEK vette át, a miniszterelnök pedig azt üzent Hankó Balázsnak, kijelentve, hogy a "Tisztítótűz művelet még csak most kezdődött".

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×