Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bajban a német gazdaság

Németországban a harmadik negyedében is csökkent a nemzeti össztermelés. A szövetségi statisztikai hivatal most közzétett jelentése szerint az év eleji kilátások még viszonylag rózsásak voltak, és az első negyedévben az össztermelés növekedése megközelítette a másfél százalékot, azonban a tavasz óta a nemzetközi pénzügyi válság visszavetette a német konjunktúrát is.

Tavaly Németország nemzeti össztermelése 2420 milliárd euró volt, és még az év elején készült előrejelzések is úgy vélték, hogy az idén ez az összeg közel 50 milliárd euróval bővül, azonban a nemzetközi pénzügyi válság keresztülhúzta a számításokat.

Az első negyedévben ugyan még 1,4 százalékos növekedést tapasztaltak, de ez tavasszal megtorpan,t és azóta folyamatosan zsugorodik. A wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a második és a harmadik negyedévben előbb 0,4, majd kereken fél százalékkal csökkent a nemzeti össztermelés.

Némi reménysugárt jelentett a fogyasztás nyár óta észlelt élénkülése, de ennek kedvező hatását gúzsba kötötte a német ipar húzóágának számító kivitel lassú hanyatlása és a behozatal növekedése. A kilátásokat beárnyékolják a gazdasági életre vonatkozó legújabb adatok, így nem okozott különösebb meglepetést, hogy a kormány öt független tanácsadója, a bölcsek néven ismert szakértői csoport már nyíltan recessziót emlegetett a jövő évre készült előrejelzésében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×