Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Karadzic fivére vezeti a tüntetéseket Belgrádban

A háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic letartóztatása után zajlanak az események Szerbiában: Belgrádban minden este és egyre többen tüntetnek, halálosan megfenyegették a köztársasági elnököt és a belügyminisztert, a kormány pedig igyekszik Európa felé: úgy döntöttek, hogy visszairányítják a nagyköveteket azokba az uniós országokba, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét.

Hétfő óta több halálos fenyegetés érkezett, ezért megerősítették Boris Tadic szerb köztársasági elnök és Ivica Dacic belügyminiszter biztonsági védelmét.

A biztonsági szolgálat több halálos fenyegetést jegyzett, például Rasim Ljajic, a Hágával együttműködő Szerb Nemzeti Tanács elnökének azt üzenték, hogy a merényletben meggyilkolt néhai kormányfő, Zoran Djindjic sorsa vár rá.

Megfenyegették a háborús bűnökkel foglakozó bíróság ügyészét is. Közben hétfő óta minden este tüntetnek Belgrádban. A tüntetők száma egyre növekszik, és már elérte az ezret.

Õk Radovan Karadzic letartóztatása miatt tiltakoznak. A rendőrkordonra égő fáklyákat dobtak, és az újságírókat is megtámadták: üvegekkel és kövekkel dobálták meg őket, elvették és összetörték a kamerákat, fényképezőgépeket.

A tüntetőket Luca Karadzic, a letartóztatott Radovan fivére vezeti a szerb Radikális Párt több magas rangú tisztségviselőjével.

A szarajevói televízióban Miroslav Lajcak, Bosznia nemzetközi főmegbízottja kijelentette: nem teszi lehetővé, hogy felesége, lánya és fia találkozzon Radovan Karadziccsal. Azt mondta: erre még lesz alkalmuk, viszont a 8 ezer sebrenicai áldozatot már soha nem láthatják hozzátartozóik.

A szerb kormány tegnap esti ülésén egy szó sem esett a letartóztatásról, viszont olyan döntést hoztak, hogy visszaküldik a nagyköveteket azokat az uniós országokba, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét - így Budapestre is visszatér a szerb nagykövet.

Az uniós országok közül csak Görögország, Ciprus, Portugália, Románia, Szlovákia és Spanyolország nem ismerte el Koszovó függetlenségét, de világviszonylatban is csak 43 ország tette ezt meg eddig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×