Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
324.65
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Oroszország megvétózza a BT-ben Koszovó függetlenné nyilvánításának elismerését

Oroszország vétót fog emelni az ENSZ Biztonsági Tanácsában a nyugati országok minden olyan terve ellen, amely Koszovó független államiságának elismerésére irányul - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy pénteken megjelent lapinterjúban.

A dél-szerbiai tartomány többségi, albán lakossága várhatóan heteken belül egyoldalúan kikiáltja Szerbiától való függetlenségét, amit valószínűleg elismer majd az Európai Unió, az Egyesült Államok és több más ország. Lavrov azonban arra figyelmeztetett, hogy Oroszország a világszervezet révén minden eszközzel akadályozni fogja a nyugati hatalmaknak a koszovói függetlenség egyoldalú kikiáltását követően tervezett lépéseit.

"Ha határozatot terjesztenek elő Koszovó egyoldalú függetlenségi nyilatkozatának elismerésére, az bizonyosan meg lesz vétózva" - idézte Lavrov szavait a Vremja Novosztyej című orosz napilap. (Oroszország az ENSZ BT vétójoggal bíró öt állandó tagjának egyike.) Lavrov szerint a világszervezet főtitkárának feladata továbbra is a politikai rendezés feltételeinek megteremtése, az ENSZ koszovói missziója pedig köteles illegálissá nyilvánítani minden olyan döntést, amely a koszovói albánok egyoldalú függetlenségének megteremtését célozza.

"A Nyugat többé nem érdekelt az ENSZ-ben"

Lavrov azt mondta, hogy ha az Európai Unió átveszi Koszovó ügyében az ENSZ vezető szerepét, akkor az az első lépés lehet a globális stabilitást garantálni hivatott legnagyobb nemzetközi fórum kiüresítése felé. "Valójában ez az első alkalom, hogy közölni próbálják: a Nyugat többé nem érdekelt az ENSZ-ben, és mostantól az ENSZ keretein kívül fognak megoldani bonyolult nemzetközi kérdéseket" - hangoztatta az orosz külügyminiszter.

Ugyanakkor az orosz diplomácia vezetője szerint "nem lehetetlen", hogy az Európai Unió átvegye az ENSZ szerepét Koszovóban. Ehhez azonban szavai szerint szükség van az ENSZ Biztonsági Tanácsának ilyen értelmű határozatára és Belgrád belegyezésére.

Az EU átvenni készül az ENSZ szerepét

Az Európai Unió arra készül, hogy átveszi az Egyesült Nemzetek Szervezetétől a rendőri és igazságszolgáltatási feladatok ellátását az elszakadásra törekvő szerbiai tartományban. Az ENSZ-adminisztráció 1999 óta irányítja Koszovót a BT 1244-es számú határozata értelmében. (Ugyanez a határozat, amelyet az akkori Jugoszlávia elleni, két és fél hónapig tartó NATO-bombázások után fogadott el a BT, rendelkezett arról is, hogy az észak-atlanti szövetség hivatott gondoskodni a tartomány biztonságáról.)

Bizonyos szerb politikai erők ellenzik az EU ilyetén küldetését, mert megítélésük szerint az egyet jelentene azzal, hogy Koszovó elmozdul az "ellenőrzött függetlenség" felé, amelyet a Nyugat által támogatott Ahtisaari-terv irányzott elő a tartomány számára. Belgrád ellenkezése nyomán Moszkva megakadályozta ez év nyarán az Ahtisaari-terv elfogadását az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Estére fogyott el a forint ereje

Estére fogyott el a forint ereje

Három év után először emelt kamatot a Bank of England, amely a vártnál szigorúbb üzenetekkel is meglepte a piacot – a nap folyamán pedig a cseh jegybank is szigorított. Közben a dollár a nap eleji erősödés után gyengülni kezdett, Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke szerint további kamatemelésekre lesz szükség az infláció letörése érdekében. A forint nyitás után mindkét vezető devizával szemben visszacsúszott: este új napi mélypontokra süllyedt a magyar deviza, az euró 364,7-ig, a dollár 325-ig ment fel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×