Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.92
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Veszélyben a Fekete-tengeri delfinek és sok ritka madárfaj

Veszélybe került a Fekete-tengeri delfinek és sok ritka madárfaj léte a Kercsi-szorosban a vasárnap kiömlött pakura miatt - hívták fel a figyelmet környezetvédők szerdán Moszkvában, és javasolták, hogy a hasonló esetek elkerülésére Oroszország függessze fel a kontinentális talapzaton lévő új lelőhelyek kiaknázását.

Igor Csesztyin, a Természetvédelmi Világalap (WWF) orosz szervezetének az igazgatója elmondta: szerdán már két delfint találtak a parton, még életben, de olyan állapotban, hogy megmentésükre nincs remény. A delfinekről néhány nap múlva lehet majd felbecsülni, milyen veszélyt jelent számukra a Kercsi-szorosban a vasárnapi viharban kiömlött mintegy 1300 tonna pakura - mondta.

Csesztyin szerint a pakurától összeragadt tollú madarak megmentését hivatalos részről úgy képzelték el, hogy az állatokat össze kellene gyűjteni, Krasznodarba szállítani és ott megtisztítani. "Ez így természetesen nem működhet, ezért kedden reggel önkéntesek láttak hozzá a megmenthető madarak helyszíni megtisztogatásához" - mondta.

Viktor Zubakin, az orosz madárvédők szövetségének elnöke arról beszélt, hogy 11 olyan madárfaj él a környéken, amely ritka és veszélyeztetett volta miatt szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) által kiadott Vörös Könyvében, a Kercsi-szoros ugyanis a költöző madarak útvonalán terül el. Ugyanakkor úgy vélte: remélhető, hogy nem madarak tízezrei, csupán ezrei esnek majd a környezetszennyezés áldozatává.

5-10 évig tarthat a következmények felszámolása

Alekszej Kiszeljov, a Greepeace nemzetközi környezetvédő szervezet toxikológiai programjának vezetője szerint a következmények felszámolása 5-10 évig eltarthat. A tengervízbe került pakura mintegy negyede - vagyis a vasárnap kiömlöttből mintegy 300-400 tonna - az első 24 órában lesüllyed a fenékre, majd az idő és a víz felmelegedésével újra a felszínre kerül. Mindennek a hatása a következő üdülési szezonban is megmutatkozik.

Igor Csesztyin (WWF) derűlátóbban ítélte meg a helyzetet: a magasabb hőmérséklettel a pakura lebomlása is megkezdődik - mondta.

Az új lelőhelyek kiaknázásának felfüggesztését javasolják

A környezetvédelmi szervezetek képviselői javasolták, hogy Oroszország a hasonló környezetszennyezések elkerülése érdekében függessze fel a kontinentális talapzaton lévő új lelőhelyek kiaknázását a Kaszpi-tengeren, a Szahalinon, Kamcsatkán és az Északi-sarki kontinentális talapzaton, azért is, mert egy hasonló szennyezés következményeinek felszámolása ott még sokkal nehezebb feladat lenne, mint a Kercsi-szoros környékén.

Kiszeljov követelte: tiltsák meg, hogy folyami hajókon szállítsanak kőolajat és kőolaj-származékokat, és vizsgálják át alaposan az ilyen termékeket szállító összes hajót. Szerinte ugyanis a rendelkezésére álló adatok szerint a kettétört Volga-nyefty 123 nevű hajót az úgynevezett párizsi memorandum szerint már le kellett volna írni.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×