Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Az ügyészség is meghallgatná Ficót a Malina Hedvig-ügyben

A szlovák ügyészség is képviseltetni akarja magát, ha kihallgatják a miniszterelnököt a Malina Hedvig ügyben - jelentette ki az ország legfőbb ügyésze.

Dobroslav Trnka legfőbb ügyész csütörtöki nyilatkozatából sokan arra következtetnek, hogy eleget tesz a Nyitrán tavaly augusztusban megvert szlovákiai magyar diáklány, Malina Hedvig indítványának, aki ügyvédje révén a miniszterelnök és Dusan Caplovic kormányfőhelyettes kihallgatását javasolta.

A miniszterelnök ugyanis a közelmúltban, a médiában olyan nyilatkozatokat tett, amelyek azt sugallják, hogy pontos információkkal rendelkezik az ügy hátteréről - olvasható a beadványban.

A miniszterelnök a múlt héten azt mondta, hogy a Malina Hedvig-ügy célja a kormány megbuktatása volt.

Ebből a védelem szerint arra lehet következtetni: a kormányfő tudja, kik szervezték a támadást, és a Nyitrán folytatott nyomozás törvényességéről is vannak információi.

Robert Fico a felvetésre nem volt hajlandó reagálni. A legfőbb ügyész az egyik szlovák internetes hírportálnak elmondta: úgy rendelkezett, hogy a Malina Hedvig-ügyben várható legfontosabb kihallgatásokat ügyészi felügyelettel folytassák le.

A legfőbb ügyész név szerint nem mondta meg, kiket idéznek majd be tanúként az ügyészi felügyelet alatt folyó kihallgatásokra, ám úgy fogalmazott, hogy "ezek az ügy legfontosabb kihallgatásai lesznek".

Ezt sokan úgy értelmezik, hogy a kihallgatottak sorában a miniszterelnök és Dusan Caplovics miniszterelnök-helyettes is ott lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×