Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
322.85
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A szlovák kormányfő szerint a globalizáció a fasizmussal egyenértékű

A jelenlegi világ semmivel sem jobb, mint amilyen a 2. világháború idején volt - jelentette ki a szlovák miniszterelnök. Robert Fico a fasizmushoz hasonlította a globalizációt és liberalizációt.

Robert Fico a közép-szlovákiai Privigye melletti emlékhelyen mondott beszédet a szlovák nemzeti felkelés 63. évfordulója alkalmából.

A miniszterelnök szerint a felkelés a nemzet történelmének oly fontos eseménye, amelyre minden szlovák büszke lehet. Éppen ezért igen fontos lenne, ha a felnövő ifjabb generációk sokkal többet tudnának róla. "Többet, mint a francia forradalomról, vagy éppenséggel az amerikai függetlenségi háborúról" - hangsúlyozta Fico.

A kormányfő elmondta, harcolni fog azok ellen, akik igyekeznek csökkenteni a felkelés történelmi jelentőségét. Patetikus szavakkal fejezte ki csodálatát a felkelésben megnyilvánuló páratlan bátorság előtt, amellyel a szlovákok szembeszálltak a gonosszal, a fasiszta hatalommal.

Most is ilyen bátor tettekre hívta fel híveit, hiszen, mint mondta, "a világ semmivel sem lett jobb, mint a háború idején volt. Most is a nyersanyagokért, a hatalomért, a befolyásért dúl a harc, csak éppen más fegyverekkel: globalizációval, liberalizációval és privatizációval" - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki felhívta híveit, hogy legyen bátorságuk e folyamatokkal szembeszállni.

"Nehogy aztán egy olyan országban találjuk magunkat, ahol ugyan állampolgárok vagyunk, de körülöttünk minden: a víz, a föld, az energia másoké" - hangsúlyozta Robert Fico.

A miniszterelnököt máris többen bírálták beszéde miatt. Milan Zemko neves történész szerint a kormányfő összehasonlíthatatlan politikai és történelmi helyzeteket állított egymás mellé. Miroslav Kusy politológus úgy véli, Fico kijelentése inkább kommunista szemléletet tükröz, mint a modern európai szociáldemokrácia gondolkodását.

Hanganyag: Protics János

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban
BL élőben

Szoboszlai Dominik kezdett a Liverpoolban

A Liverpool a török Fenerbahce otthonában lép pályára, az AEK Athén a Real Madridot fogadja a mai BL-játéknap két 18.45-kor kezdődő találkozóján. A négy magyar válogatott játékos közül Szoboszlai Dominik kezd, Kerkez Milos, valamint Varga Barnabás és Vitális Milán a cserepadon ül – egyelőre.

Ügynökakták – Magyar Péter odaszúrt az egykori elitnek

Magyar Péter miniszterelnök az ügynökakták három irattípusának nyilvánosságra hozatala után úgy látja, most már nyilvánvaló lehet mindenki számára, hogy az elmúlt évtizedekben az akkori politikai és gazdasági elit miért nem tette elérhetővé a dokumentumokat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×