Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Berlin nem lelkesedik Blair közel-keleti megbízottá történt kinevezéséért

Nem okozott túlzott lelkesedést Németországban Tony Blair volt brit miniszterelnök közel-keleti megbízottá történt kinevezése, sőt a külügyminiszter közvetve irritálónak nevezte a villámgyors megbízatást.

A kormányfői tisztségről leköszönt Blairt hivatalosan szerdán este nevezték ki az Egyesült Államokból, Oroszországból, az ENSZ-ből és az EU-ból álló közel-keleti kvartett térségi különmegbízottjának, értesülések szerint washingtoni nyomásra.

Ezzel összefüggésben Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter szokatlan élességgel bírálta a kinevezéssel kapcsolatos meglehetősen hiányos egyeztetést. Mint mondta, az Egyesült Államok ténylegesen csak magával Blairrel egyeztetett, a kvartettel pedig kész tényként közölte a kinevezést.

A külügyminiszter ugyan nem vonta kétségbe a volt kormányfő alkalmasságát a poszt betöltésére, de többszöri újságírói unszolás ellenére is tartózkodott attól, hogy méltassa érdemeit. Nyomatékosan utalt viszont arra, hogy Blair lesz alárendelve a közel-keleti kvartettnek, s nem pedig fordítva.

Hangoztatta azt is, hogy a volt brit miniszterelnök meglehetős korlátozott mandátummal rendelkezik majd, feladata elsősorban a palesztin kormány felállításának segítése lesz.

Az Izrael és a palesztinok közötti békefolyamat alakítását, illetve az ezzel kapcsolatos konkrét teendőket ugyanis konkrétan a kvartett kívánja kézben tartani - jelentette ki a külügyminiszter, aki az elmúlt időszakban az uniós elnök Németország képviseletében a csoport valamennyi ülésén részt vett.

A kvartett tevékenységét Németország erőteljesen a szívén viseli, az ugyanis az év elején éppen Angela Merkel kancellár javaslatára újította fel - hosszú idő után - közvetítői tevékenységét.

Külügyi források szerint Berlin most attól tart, hogy Blair igyekszik majd kézbe kaparintani a közel-keleti diplomáciát, s ezzel jelentősen árthat a kvartett tevékenységének, illetve tekintélyének.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×