2020. október 25. 18:52 Berobbant a használtautó-piac: rekordeladás született A tavalyi év utolsó negyedévében tapasztalt, előző csúcsot 1,6 százalékkal megdöntő forgalmat generált a használtautó-szektor a harmadik negyedévben.
2020. október 25. 17:44 A home office miatt nem árt elővenni a lakásbiztosítást is Százból 25 embert ért már olyan káresemény, amikor jól jött volna a meglévőnél kiterjedtebb körű lakásbiztosítás – derül ki Groupama Biztosító országos, reprezentatív felméréséből. Az OTP Bank bankbiztosítási főosztályvezetője szerint sokan évekig nem vizsgálják felül a lakásbiztosítási szerződést.
2020. október 25. 13:00 PwC-felmérés: a koronavírus a pénzügyi vezetők problémáit is átrajzolta Alaposan átalakította a pénzügyi vezetők problématérképét és várakozásait a koronavírus-járvány: a külső kockázatok között a szakemberhiányt megelőzte a gazdasági bizonytalanság, a saját feladatok, kihívások között pedig az automatizáció mellett a csapatuk motiválása és a folyamatok átszervezésének szükségessége is hangsúlyosabb lett. A PwC idén második alkalommal elkészített Future of Finance kutatásában 120 hazai pénzügyi igazgatót kérdeztek.
2020. október 25. 08:52 Tállai András: tavaly 332 milliárd forint maradt a családoknál A kormány a szülőknél hagyott összeget 2010-hez képest több mint huszonhatszorosára emelte - közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2020. október 24. 09:17 Kiszámolták: még az ingázással együtt is jó az agglomeráció A fővárosi agglomeráció olcsóbb településein az autós ingázás költségeinek figyelembevételével együtt is jobban megéri lakást venni, mint Budapest frekventált kerületeiben az OTP Ingatlanpont szakértői szerint.
2020. október 22. 16:05 Már látni, mennyibe kerül a koronavírus-oltás – ha lesz Minimum három dollárba, de erre még forgalmazási, szállítási költségek, adók is jönnek, és nem lehet tudni, egy-egy gyártónak mekkora lesz a konkurenciája abban a pillanatban, amikor forgalmazhatóvá válik a terméke. Még Bill Gates is beleszólhat az árba.
2020. október 22. 15:54 Csütörtökön sem emelt kamatot az MNB Az alapkamat helyett az egyhetes betét kamatát változtatta az utóbbi időben a jegybank.
2020. október 22. 15:40 Pénzügyminisztérium: hatszorosa a hiány a tavalyinak Szeptemberben 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya, így az év első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt – erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2020. október 22. 14:00 Kinyílt a lehetőségek tere a könyvelőirodák előtt Számos, nem könyveléshez kapcsolódó többletfeladat rakódott a könyvelőirodákra, amelyek elvégzését eddig nem tudtak beépíteni áraikba.
2020. október 22. 13:22 Aranyárban mérhetik karácsonyra a diót Idén mintegy 3500 tonna termett országosan, ami csupán fele az elmúlt évtized átlagának. A legnagyobb kárt idén a májusi fagy a nyugati dióburok-fúrólégy okozta.
2020. október 22. 12:32 Ötödével drágul a búza, készülhetünk kenyérfronton A Gabonatermesztők Országos Szövetsége nem sok jóval biztatja az 1,2 millió tonna búzát kenyér formájában elfogyasztó magyar lakosságot.
2020. október 22. 08:32 Konzorcium működtetheti a szegedi lézerkutatót Magyarország, Csehország, Olaszország és Litvánia mint alapító tagok májusban nyújtották be Brüsszelben a konzorcium megalapítására vonatkozó kérvényt, az Európai Bizottság még az idén zöld utat adhat a rugalmasságot biztosító működési módnak.
2020. október 22. 05:30 Meglepő dolog történt nyáron a Balatonnál A balatoni megyék leszorították a csúcsról Budapestet a nyári hónapok boltos vásárlásait tekintve.
2020. október 21. 21:17 Más lesz az idei karácsonyi bevásárlás, mint a megszokott Az áprilisi visszaesés ellenére is elérheti a tavalyi bázist a kiskereskedelmi forgalom a szakterület államtitkára, Cseresnyés Péter szerint.
2020. október 21. 19:27 Koronavírus - Az Európai Bizottság kibocsátotta az első uniós szociális kötvényeket Az Európai Bizottság közel 17 milliárd euró (mintegy 6200 milliárd forint) értékben kibocsátotta a koronavírus-járványból adódó munkanélküliség kockázatait mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó szociális kötvények (SURE) első sorozatát - közölte az uniós bizottság szerdán.
2020. október 21. 19:14 Takarékbank: Akár meg is szűnhet a közös uniós agrárpolitika Az előző negyedévhez képest javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai, majdnem minden érintett bizakodóbb, mint a járvány első hulláma alatt - derül ki a Takarékbank harmadik negyedéves felméréséből.
2020. október 21. 18:13 Egyik csapás éri őket a másik után Nehéz időszakot élnek a közúti fuvarozók, nyakukon ugyanis az Európai Unió által jóváhagyott mobilitási csomag, ami miatt lehetnek vállalatok, amelyek lehúzzák a rolót. Az, hogy szinte az összes turistabusz áll, már csak hab a tortán.
2020. október 21. 17:49 A légszennyezés évente 1250 euróba kerül minden egyes európai számára A légszennyezés miatt bekövetkezett betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadások az európaiak számára évente átlagosan 1250 euróba (mintegy 450 ezer forint) kerülnek fejenként, a budapestiek számára a légszennyezettség miatti kiadás évente mintegy 677 ezer forint - derült ki a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) szerdán közzétett jelentéséből.
2020. október 21. 14:32 A valutaalap a II. világháború utáni legnagyobb visszaesést várja Európában "Rendkívül fontos, hogy fenntartsák a politikai támogatást mindaddig, amíg a fellendülés teljesen meg nem szilárdult" – figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap európai regionális növekedési prognózisában. A járvány mellett a Brexit jelenti a legnagyobb kockázatot.
2020. október 21. 14:22 Újabb, autópályát is érintő fejlesztésekről döntöttek A több mint nyolcmilliárdból újít fel és épít utakat a Magyar Közút.
Ügynökakták: Rétvári Bence szerint Magyar Péternek egyértelmű és egyszemélyi felelőssége van a történtek miatt
Új tankerületi vezetők – Óbuda polgármestere szeretné látni, milyen szakmai szempontok alapján döntöttek