Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.96
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Újabb programmal "löki meg" a kormány a lakáspiacot

A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére márciusban elkezdődik a Lakhatási Tőkeprogram – jelentette be hétfőn a tárca nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Bókay Márton közölte, hogy a 200 milliárd forintos keretösszeg 800-1000 milliárd összértékű ingatlanfejlesztést eredményezhet, 5 éven belül csaknem 30 ezer lakóingatlan építéséhez járulhat hozzá. A Lakhatási Tőkeprogramot koordináló Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatója abban bízik, hogy a forrás a kínálati oldal fellendítésével letörheti az ingatlanpiaci drágulást.

A pályázat március 17-én nyílik meg az alapkezelők előtt, a tőkejuttatás legalább 80 százalékát lakások, bérlakások és kollégiumok építésére kell fordítaniuk. A 200 milliárd forint keretösszegű tőkeprogram révén 5 év alatt közel 30 ezer lakás épülhet meg. A program iránti előzetes piaci érdeklődés minden várakozást felülmúlt, így a tőkeprogram megvalósítói a keretösszeg emelését is kilátásba helyezték.

A programra 2025. március 17. és március 24. között olyan hazai, jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkező piaci befektetési alapkezelők jelentkezhetnek nyilvános pályázat útján, akik 2024. december 31. napján legalább 25 milliárd forint vagyont kezeltek ingatlan- és/vagy értékpapíralapokban, vagy átlagosan együttesen legalább 25 milliárd forint jegyzett tőkéjű magántőkelapot kezeltek.

Egy alapkezelő akár több alappal is pályázhat, így az alapkezelők alaponként legalább 5 milliárd forint, alapkezelőnként legfeljebb 20 milliárd forint tőkejuttatást kaphatnak az induló konstrukcióban.

A nyertes – meglévő vagy újonnan létrehozott – ingatlanalapok az elnyert tőkejuttatás 100%-át kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre, ennek 80 százalékát pedig lakások, bérlakások, valamint kollégiumi épületek fejlesztésére fordíthatják.

Buda Sándor, az NTH elnök-vezérigazgatója az alapokkal szemben támasztott elvárások tekintetében hozzátette: "a tőkeprogram úgy járul hozzá az ingatlanpiac kiegyensúlyozásához, hogy a torzító hatások elkerülése érdekében piaci alapon nyújt tőkebefektetéseket. Ugyanazokat a feltételeket, így ugyanazt a megtérülést várjuk el az ügyletektől, amelyet a magánbefektetők is egy-egy hasonló tranzakció során". A nyertes alapoknak a rendeltetésszerű felhasználás érdekében beszámolási kötelezettsége lesz az NTH felé, amely pedig szankciókkal élhet a nem időarányos vagy nem megfelelő teljesítés esetén.

A Lakhatási Tőkeprogrammal kapcsolatos pályázati dokumentáció már elérhető a Nemzeti Tőkeholding honlapján, az alapkezelők 2025. március 17-től legkésőbb 2025. március 24-ig tudnak jelentkezni.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×