Infostart.hu
eur:
363.48
usd:
324.84
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
Rákosrendező vasútállomás. Forrás: Wikipédia
Nyitókép: Forrás: Wikipédia

Harc Rákosrendezőért: egyre felkapottabb a hely

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nek elővásárlási joga van a rákosrendezői területre, és a főváros élni is fog ezzel a jogával – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a főpolgármester.

Karácsony Gergely emlékeztetett: a kormányzat titkosítani akarta a szerződést, ami alapján a piaci ár töredékéért értékesítette volna a területet. Hozzátette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvánosságra hozta a szerződést, amit áttanulmányoztak, és ebből kiderült, hogy a fővárosi önkormányzat cégének, a BKM-nek a távhőjogok miatt elővásárlási joga van a teljes területre, sőt a szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy erről a jogáról a főváros cége lemondjon.

"Eszünk ágában sincs erről lemondani, hiszen éppen most kerestünk" a fővárosnak 28 milliárd forintot - fogalmazott a főpolgármester, utalva arra, hogy a Fővárosi Törvényszék keddi döntése értelmében jogellenes volt az államkincstár inkasszója.

Hozzátette: a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére olyan előterjesztést nyújt be, amelyben felhatalmazzák a BKM-et, éljen elővásárlási jogával és fizesse ki az első, 12,7 milliárd forintos részletet. A második részletet akkor kell kifizetni, ha az állam elvégezte a szükséges szabályozási feladatait, a harmadik részletet pedig 2039-ig kell elutalni - sorolta.

Úgy fogalmazott: Budapest legnagyobb rozsdaövezete a fővárosnál lesz a legjobb helyen. Biztosan jobb helye lesz itt, mint egy másik állam által kinevezett beruházónál - tette hozzá. Kiemelte, ez a fővárosnak "megéri" a szerződésben szereplő 50,9 milliárd forintot, mert a terület Karácsony Gergely véleménye szerint ennek legalább a tíz-, de inkább a hússzorosát éri.

Hozzátette: ha a főváros tulajdona lesz a terület, akkor nemzetközi ingatlanhasznosítás révén megvalósítják azt, amire valóban szüksége van Budapestnek, azaz a Parkvárost, ahogyan azt a korábbi stratégiai tervekben már megfogalmazták.

"Készen állunk, hogy az első részletet kifizessük és hogy Budapest aranytartalékát Budapest érdekében és nem külföldi beruházók érdekében hasznosítsuk" - szögezte le.

Karácsony Gergely szólt arról is, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden jogerősen "törvénytelennek nyilvánította a Fővárosi Önkormányzat költségvetési egyensúlyát felborító államkincstéri inkasszót".

Emlékeztetett rá: 2023-ban indítottak pert a fővárost érintő szolidaritási hozzájárulás mértéke miatt. A bíróság most egyértelműen kimondta, hogy a kincstár jogellenesen inkasszálta a Fővárosi Önkormányzat számláját - emelte ki.

Azt mondta, a Magyar Államkincstárnak vissza kell utalnia a 2023-ban jogellenesen elvont 28,3 milliárd forintot és a kamatokat, ha ez mégsem történne meg, kártérítési pert indítanak. Elmondta azt is, a 2024-es év szolidaritási hozzájárulása miatt még folyamatban van a per, de a keddi bírósági döntés után nem kétséges, hogy nem lehet más annak az eredménye. Abban a perben 40 milliárd forint a tét - jegyezte meg.

A főpolgármester hangsúlyozta: a Fővárosi Önkormányzat minden lehetséges jogi és politikai eszközt megragad, hogy megőrizze a város szabadságát. "Megnyertünk egy pert, és találtunk a szerződésben egy félmondatot, amivel meg tudjuk őrizni a város autonómiáját" - emelte ki.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Vasárnap Franciaország a szombati erőszakos tüntetések következményeivel szembesül: egy demonstráló meghalt, több száz rendőr megsérült, és több mint 1800 embert őrizetbe vettek. Több nagyvárosban fosztogatások és gyújtogatások voltak, Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült, Emmanuel Macron pedig országos beszédet jelentett be. A zavargásokra Donald Trump és Giorgia Meloni is reagált, miközben Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Albániában is folytatódtak a társadalmi feszültségekhez kapcsolódó megmozdulások. Ebben a cikkünkben percről percre követjük a vasárnapi eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×