Az első alkalommal kiírt szupertorna slágermérkőzésén az olasz sztárcsapat Zalánki Gergő góljával szerezte meg a vezetést, majd diktálta is a tempót.
Nyéki Balázs magyar bajnok és kupagyőztes, az előző három idényből kétszer BL-győztes alakulata tartotta a lépést, a második játékrészben pedig kiváló védekezésének köszönhetően „lenullázta" hasonlóan nagy nevű riválisát.
Az FTC négygólos előnyt dolgozott ki ebben a periódusban, amelyet tökéletesen menedzselt is, az olaszok a záró játékrészben két és fél perccel a vége előtt minimalizálhatták volna a különbséget, Zalánki ötméteresét azonban a lehető legjobb pillanatban hárította Vogel Soma, az ellentámadásból pedig a mérkőzés egyik legjobbja, Nagy Ákos ejtett tökéletesen, amivel gyakorlatilag eldöntötte a finálét.
A négynapos esemény összdíjazása közel akkora volt, mint a Bajnokok Ligájáé, az első helyezett 60, a második 40, a harmadik 30 ezer dollárt kapott.



