Fegyveres lázadásról, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásról beszélt Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök rendezvényén Magyar Péter szerint. A miniszterelnök a Facebookon a Fidesz elnökének megjegyzésére reagálva az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekménynek minősítette az elhangzottakat. Orbán Viktor a Lakiteleken rögzített videóban a korábban meghirdetett nemzeti ellenállásra vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy az ország még nem, de ők alkalmas állapotban vannak az ellenállásra, és tompább, illetve élesebb eszközök kiosztására utalt.
A Fidesz kommunikációs igazgatója úgy reagált, ha a miniszterelnök tényleg az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról szerzett tudomást, akkor az azonnali feljelentés elmulasztásával bűncselekményt követett el.
Megsemmisítette a másodfokú környezetvédelmi hatóság a sóskúti Donghwa gyár egységes környezethasználati engedélyét. A belügyminiszter, a térség országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán azt közölte: a döntés nem jelent végleges gyárbezárást. A további engedélyezés során azonban a feltárt hibákat és hiányosságokat rendezni kell.
Könnyítéseket vezetnek be az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás támogatási felhívásainál - jelentette be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter. Bóna Szabolcs bejegyzésében kiemelte: a változtatások célja, hogy a gazdálkodók az aszály okozta nehézségek ellenére is teljesíthessék támogatási vállalásaikat. Rugalmasabb szabályok lépnek életbe a vetésszerkezetnél és a zöldtrágyázásban.
Jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok bérlakásépítésre és -felújításra - közölte a főpolgármester a 13. alkalommal megszervezett Lakásmenet alkalmából. Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében megjegyezte: a kormányzati Wekerle Sándor bérlakásépítési program mellett a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa novemberi ülésén döntés születhet a Fővárosi Önkormányzatnak már korábban megítélt 20 milliárdos lakhatási program véglegesítéséről és előkészületben van egy több tízmilliárdos bérlakásépítési és -felújítási program is, amely a kerületi önkormányzatok számára is elérhető lesz. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a lakhatási válság Európa összes nagyvárosát érinti.
Franciaországban több százmillió eurós a kár az országos tiltakozónap után. A megélhetési problémák elleni demonstráción a sárgamellényesekből, diákokból, klímaaktivistákból és antifasisztákból álló menetekben százezrek tiltakoztak békésen az engedélyezett útvonalakon országszerte, miközben arcukat álarccal eltakaró, fekete ruhás vandálcsoportok behatoltak középületekbe, ahol gyújtogattak, üzleteket fosztogattak, barikádokat emeltek. A belügyminiszter beszámolója szerint több mint 1800 embert vettek őrizetbe, 500 rendőr, csendőr és tűzoltó sérült meg az összecsapásokban, csak Párizsban 855 embert állítottak elő, amire korábban soha nem volt példa.
Vasárnap is folytatódtak az összecsapások Milánóban a tüntetők és a rendőrök között. Feketébe öltözött, arcukat eltakaró fiatalok kirakatokat törtek be, üzleteket fosztottak ki az észak-olaszországi város központjában a vásárlóutcákat. A hatóságok bejelentése szerint a korábbi, szombat esti megmozdulásokon őrizetbe vett tüntetők csaknem fele kiskorú. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hétfőre nemzetbiztonsági tanácskozást hívott össze.
Elfogadhatatlannak nevezte az erőszak és a vandalizmus minden formáját a miniszterelnök a franciaországi zavargásokra reagálva. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében teljes szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel. Szerinte az értelmetlen rombolás és az erőszak igazolja, hogy Magyarország miért képviseli a lehető legszigorúbb fellépést a migráció kapcsán, miért nem fog lazítani a külső határainak védelmén és a bevándorlási politikán.
A bevándorlókat hibáztatta a franciaországi zavargásokért az amerikai elnök. Donald Trump arra figyelmeztette a bejegyzésben Franciaországot, hogy zárja le a határait, mielőtt túl késő lenne. JD Vance amerikai alelnök az X-en pedig azt írta, hogy a nyugati liberálisok a sokszínűség és az együttérzés nevében importálták a harmadik világot Franciaországba és más országokba.
Tömeges dróntámadás érte Szentpétervárt.Az olajterminált és négy városrész polgári infrastruktúráját célozták, több helyen tűz ütött ki. A város kormányzója azt közölte: egy civil életét vesztette, öt pedig megsérült, négy embert szén-monoxid-mérgezéssel kórházba vittek. A régió kormányzója szerint a tartomány felett 135 drónt lőttek le az éjjel.
A Szent Péter téren köszönetet mondott XIV. Leó mindazoknak, akik kórházban töltött napjai alatt imádkoztak érte. Az egyházfő egy hete jelentette be, hogy csomót találtak a tüdejében, és műtétre van szüksége. A pápát kezelő sebész a Vatican News hírportálnak megerősítette, nincs semmilyen klinikai akadálya annak, hogy XIV. Leó novemberben Dél-Amerikába utazzon apostoli látogatásra, ahol Argentínába, Uruguayba és Peruba várják.
Meghalt Bíró Yvette filmesztéta, forgatókönyvíró. A Balázs Béla-díjas alkotó 1968-tól több Jancsó-film készítésében működött közre dramaturgként, valamint dolgozott Mészáros Márta, Fábri Zoltán, Makk Károly és Fehér Imre filmjeiben is. Több alkalommal Mundruczó Kornél alkotótársa volt. Német-francia filmje, a Kivégzés négy hangra 1984-ben elnyerte a Berlini Filmfesztivál közönségdíját. Bíró Yvette 96 éves volt.



