Infostart.hu
eur:
360.63
usd:
310.88
bux:
131368.72
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: Pixabay

Alig van utánpótlás számos szakmában, komoly zavaroktól tartanak a szakszervezetek

Sorolták azokat a területeket, ahol súlyos a munkaerőhiány. A helyzeten félelmeik szerint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése sem fog érdemben változtatni, másra is szükség volna.

Óriási a szakemberhiány Magyarországon, így a következő években komoly zavarokra lehet számítani a munkaerőpiacon – mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára. Perlusz László hozzátette: számos olyan szakma van, ahol alig van utánpótlás. Kevés az autószerelő, a szobafestő-mázoló a tapétázó, de villanyszerelőnek vagy bútorasztalosnak is egyre kevesebben tanulnak. Ezen a helyzeten álláspontja szerint a minimálbér és a szakmunkás bérminimum jelentős jövő évi emelése sem változtat.

"Nem ebben látnám a megoldást. Hiába fog radikálisan, közel 20 százalékkal emelkedni a minimálbér és a garantált bérminimum, ez nem tudja teljes mértékben pótolni azt a kereseti lemaradást, amit például a tőlünk nyugatabbra lévő országokhoz képest tapasztalunk."

A VOSZ főtitkára azt mondta, bár már történtek erre vonatkozóan lépések, szükség lenne a képzési rendszer megújítására is.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet az InfoRádióban, hogy a kvalifikált, magasan képzett munkaerőből is hiány van Magyarországon. Ez viszont nz nem pusztán bérkérdés Kordás László álláspontja szerint.

"A másik ok inkább a munkakörülményekben keresendő: érzékenyek már a munkavállalók arra, hogy milyen munkakörülményeket, milyen feltételeket biztosít a munkáltató a munkavégzéshez, ez is egy nagyon fontos szempont akkor, amikor valaki munkahelyek választ. Lényeges a munkaidő beosztása, például az, hogy mennyire tud alkalmazkodni a családi élethez, a gyerekneveléshez vagy akár a családalapításhoz. Ezt különböző életszakaszokban az emberek nagyon erősen mérlegelik, és nyilvánvalóan oda mennek, ahol számukra a legkedvezőbb körülményeket találják. Újdonság, hogy a távolság is nagyon meghatározó lett: lényeges, hogy a lakóhelytől milyen messze van a munkahely, mennyit kell naponta utazással tölteni."

Kordás László azt mondta, a magasan képzett mérnökök vagy informatikusok válogatnak a munkahelyek között. Főként a fiatalok azokat a státuszokat részesítik előnyben, ahol rugalmas és családbarát a munkaidő, és van lehetőség az otthoni munkavégzésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a hátralévő napokban sorozatban igyekszik felvázolni, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb szereplői, s nem utolsósorban: miért kaphatta meg a klubfutball jelenében a legszűkebb elittől messze lévő Magyarország a rendezés jogát.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×