eur:
402.99
usd:
349.46
bux:
95317.22
2025. június 15. vasárnap Jolán, Vid
Távvezetéket feszítenek ki a Duna felett Magyarország és Szlovákia között, Gönyű közelében 2021. március 2-án. Az MVM Xpert Zrt. megkezdte ezen a napon Gönyűnél a Magyarország és Szlovákia között épülő távvezeték fázisvezető sodronyainak áthúzását a Duna felett, ahol a folyam közel hétszáz méter széles.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

A magyar GDP 2 százalékát adja az MVM Csoport

A vállaltcsoport nettó árbevétele tavaly 1835 milliárd forintot tett ki, ami 25 milliárddal magasabb a 2019-es eredménynél, 2016-hoz viszonyítva pedig 91 százalékos növekedést mutat – közölte Sum János, az MVM Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Kiemelte: a csoport EBITDA (kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) mutatója 164 milliárd forintra nőtt 2020-ban az egy évvel korábbi 131 milliárd forinthoz képest.

A vállalat munkavállalóinak száma tavaly több mint 4000 fővel bővült és meghaladta a 16 500 főt – ismertette a vezérigazgató-helyettes.

Sum János felhívta a figyelmet arra, hogy a kulcsmutatók alakulása mögött a társaságcsoport dinamikus növekedése húzódik meg. Az elmúlt években jelentős tranzakciókra került sor az MVM életében – tette hozzá, példaként felhozva az NKM csoport 2018-as integrációját, továbbá a folytatólagosan a 2020-as évben átvett és integrált cseh energiakereskedő vállalatcsoportot.

A gazdasági vezérigazgató-helyettes előadásában arra is kitért, hogy a vállalat működésének teljes újragondolása megtörtént 2020-ban a tőkepiaci érettség elérése érdekében, a hitelminősítések megszerzése pedig folyamatban van.

Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy

a csoport 750 milliárd forinttal, a teljes GDP mintegy 2 százalékával járul hozzá a nemzetgazdasághoz adójellegű befizetések, bérek és beruházások formájában.

Az elnök-vezérigazgató az új stratégiájukat ismertetve megjegyezte: a csoport négy éven belül az EBITDA 25 százalékát külföldön kívánja elérni, szemben a jelenlegi 17 százalékkal. A regionális terjeszkedésében elsősorban a négy visegrádi ország és a Nyugat-Balkán felé orientálódnak.

A csoport célja továbbá, hogy 2025-re 800 megawatt megújuló energiakapacitással rendelkezzen - ismertette Kóbor György utalva arra, hogy a következő négy évben 600 megawattnyi teljesítmény kiépítésére lesz szükség.

Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint

2025 végéig a Mátrai Erőmű portfóliójából kivezetik a szén alapú termelést,

ezzel is növelve a karbonsemleges előállítás részarányát. Olyan erőműveket építenek be a rendszerbe – gáz alapú, naperőmű, tiszta szén technológia és hulladékhasznosító –, amelyek szén-dioxid-kibocsátása lényegesen kisebb, mintegy ötöde lesz a korábbi értékeknek.

Az új stratégia egyik fontos eleme továbbá, hogy a vállalatcsoport növelni kívánja az elektronikus számlát használó fogyasztók arányát és új üzleti lehetőségek, például okosmegoldások, call center szolgáltatások, EKR által generált új üzleti lehetőségek felé kíván nyitni – húzta alá az elnök-vezérigazgató.

Kóbor György elmondta, hogy előreláthatólag decemberre végrehajtják a tőzsdeképességhez szükséges feltételek teljesítését, a döntés joga azonban a tulajdonosé a tőzsdei bevezetéssel kapcsolatban.

A nyugat-balkáni és visegrádi országok mindegyikében folyamatban van valamilyen stádiumban akvizíciós tárgyalás, idén várhatóan két esetben bejelentés is születhet – mondta az elnök-vezérigazgató.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Szombat éjszaka újabb iráni válaszcsapás érte el Izraelt: tíz ember meghalt, húsz eltűnt, kétszáz megsérült. Izraeli támadások során találatot kapott az iráni védelmi minisztérium épülete (vélhetően válaszként Teherán hasonló tegnapi akciójára) illetve egy olajdepó. Mindkét fél elhúzódó háborúra készül. A szakértők attól tartanak, hogy Irán elzárhatja a fosszilis tüzelőanyagok szállításában kulcsfontosságú Hormuzi szorost. A nap folyamán az izraeli légierő súlyos támadásokat mért Teheránra, Irán pedig ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael államra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. június 15. 18:02
×
×
×
×