Jóval meghaladja az összmagyar átlagot, és két éven belül az európai középértékhez közelíthet Székesfehérvár aktív idősödési indexe, amelyet a Corvinus egyetem vezetésével magyar kutatócsoport alkalmazott először hazai városra egy komplex felmérés részeként.
"Ránk fog szakadni a korfa, ha nem lépünk” – ez volt az egyik legfontosabb hajtóereje annak az idősödéskutatásnak, amelyet Székesfehérváron végzett négy magyar kutató. Rosta Miklós docens és Katona Márton adjunktus a Budapesti Corvinus Egyetemről, Wéber László György innovációkutató, szociálpolitikus, valamint Farnady Judit, a székesfehérvári Silver Age Factory Nonprofit Kft. ügyvezetője arra volt kíváncsiak, mit lehetne tenni, hogy az idősödő emberek élete jóllétben teljen az egyre inkább elöregedő társadalomban.
A város helyzetét kérdőívvel, fókuszcsoportos beszélgetéssel, mélyinterjúkkal, civil szervezetek megkérdezésével vizsgálták. A felmérésben csaknem 600 idősödő székesfehérvári ember válaszolt, és kiderült: a legjobban a kevés nyugdíj, az egészségi állapot és a magány nyomasztja őket.
Meghatározták az ENSZ és az Európai Bizottság által kifejlesztett, ún. aktív idősödési indexet is Székesfehérvárra. Ez a mutató a foglalkoztatottságot, az ún. társadalmi részvétel fokát, a független, egészséges és biztonságos élet feltételeit, valamint az időskori aktivitásra való képességet térképezi fel. A város mérőszáma 2024-ben 34,15 pont volt, ami jelentősen meghaladja a 2018-as összmagyarországi értéket (30,5), de nem üti meg az európai átlagot (36,8). A kutatók szerint a jónak számító madridi szintet (36,5) következetes munkával akár két év alatt el lehetne érni ebben a városban.
A megkérdezettek anyagi helyzetének egyik jellemző eredménye, hogy 23 százalékuk pénzügyi okok miatt nem tud elmenni fogorvoshoz, egyharmaduk nem képes 145 ezer forintos váratlan kiadást finanszírozni. Ugyanakkor a válaszadók 68 százaléka érzi úgy, hogy átlagos az életszínvonala, 22 százaléka pedig úgy, hogy jó. Az idősek 30 százaléka ritkán vagy soha nem érzi magát jókedvűnek vagy derűsnek.
„Van, amiben jobban állunk az európai országokhoz képest, például nálunk sokkal több nagyszülő foglalkozik rendszeresen az unokájával, mint más országokban, ugyanakkor az önkéntes munka – ami értelmes, hasznos elfoglaltságot jelent és emellett új barátokat is lehet szerezni – jóval kevésbé gyakori” – mondta Katona Márton, a Corvinus adjunktusa. Az önkéntességben Magyarország mutatja az egyik legalacsonyabb értéket Európában, az 55 év felettiek kevésbé vesznek részt politikai ügyekben vagy civil szervezetek munkájában: az országos átlag 6,5 százalék, Székesfehérvár ennek a háromszorosát hozta, de még ez is az uniós átlag alatt marad.
„A másik neuralgikus pont a magány, ezt nevezték meg a legnagyobb problémának a pénzügyi nehézségek mellett, hogy egyedül érzik magukat, nincsenek mentálisan nagyon jó állapotban” – mondta a kutató, és hozzátette, olyan kérdésekben, mint hogy az idősödő emberek mennyire érzik magukat nyugodtnak, kipihentnek, jókedvűnek, eléggé le vagyunk maradva az EU-átlaghoz képest.
A városvezetés kérésére a kutatók javaslatcsomagot állítottak össze a helyzet javítására. Az ajánlás egyik eleme szerint „ezüsthangolni” kell a digitális világot, hiszen a kódokat, az algoritmusokat ma olyan 20-30 éves fiatalok alkotják meg, akiknek alig van rálátásuk az idősek világára. Ezüstgenerációs trénerek sajátíthatnák el a ChatGPT promptolását, a mesterséges intelligencia hatékony alkalmazását és taníthatnák meg kortársaikat a használatukra. Szerepel a javaslatok közt egy speciális banki konstrukció, az ezüsthíd nyugdíjaskötvény, vagy az ún. új életstílusú lakópark is, ahol például a demenciával élők mellett a rászoruló egyetemistáknak is lenne helye. Kulcskérdés az időskori aktivitás, a testedzés, és a mentális egészség megőrzése, a memóriatréning, az esetlegesen kialakuló demencia kezelése, a súlyos tünetek késleltetése.
A kutatók új megközelítéseket javasolnak, Katona Márton elmondta, hogy szerintük meg kellene próbálni máshogy megközelíteni az idősödőket, és máshogy kezelni a problémáikat, de szerinte azt is újra kell gondolni, hogy ebben milyen szerepe lehet a családnak, az önkormányzatnak vagy a civil szférának.
