Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
321.99
bux:
147940.64
2026. november 4. szerda Károly
Az M4-es gyorsforgalmi út az abonyi pihenő közelében, a Cegléd és Abony közötti 17,6 kilométeres szakasz átadóünnepsége napján, 2020. július 23-án. Ezzel a szakasszal, amely 26 milliárd forintból épült meg, elkészült a gyorsforgalmi út teljes Pest megyei összeköttetése az M0-ás körgyűrűtől Abonyig 62 kilométeren, közel 100 milliárd forintból. 2022 tavaszáig megépül a Szolnok elérését és elkerülését biztosító Abony-Törökszentmiklós út is.
Nyitókép: MTI/Mészáros János

Erre a hírre várt a fél Dunántúl

Novemberben indul az M83-as út fejlesztése 132 milliárd forint állami forrásból, amely révén új nyomvonalon lesz elérhető Pápáról Győr és az M1-es autópálya.

A 36 kilométeren, új nyomvonalon 2023-ban elkészülő úttal a térség kistelepülései könnyebben megközelíthetők lesznek, ezáltal csökken az elvándorlás - mondt a Győr-Moson-Sopron megyei Téten Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Az új út is azt a célt szolgálja, hogy a kistelepüléseken élők életminősége növekedjen, hasonlóan a Magyar falu programhoz - mondta, hozzátéve, hogy a kormány célja is az, hogy megállítsa a hazai kistelepülésekre évtizedek óta jellemző demográfiai csökkentést. A 83-as út mentén fekvő településeken a korábbai években a népességszám stagnált, vagy csökkent, ugyanakkor már látszódnak a Magyar falu program eddigi intézkedéseinek az eredményei - fogalmazott a kormánybiztos. Hozzátette, az összes olyan településen az út mentén, ahol a családok jogosultak a falusi csokra, nőtt a népességszám az elmúlt másfél évben. Példaként említette Tétet, ahol 141-gyel nőtt a lakosok száma, ez közel négy százalékos növekedés.

Kovács Zoltán Veszprém megyei fideszes országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy a gyorsforgalmi úttal csökken a településeken az áthaladó teherforgalom, a közlekedés biztonságosabbá válik. Felidézte, hogy másfél évtizede kezdődött a munka, hogy elkészüljön az út, amely regionális gyűjtőúttá válhat. Stratégiailag is fontos, hiszen így

a pápai repülőtérnek közvetlen összeköttetése lesz Győrrel és az autópályával.

Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője felidézte, hogy a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. 2016-ban kezdte el a tervezést, a megengedett maximális sebesség az úton óránként 110 kilométer lesz. Hozzátette, hogy 2017 decemberében megszerezték az építési engedélyeket, 2019 májusában kezdődtek a régészeti munkálatok, amelyeket befejeztek, majd elkészültek a kiviteli tervek.

Két szakaszban épül meg az út, Pápa és Tét-dél csomópont, valamint a Tét-dél csomópont és Győr között. A kivitelezés mindkét szakaszon egyszerre kezdődik - mondta.

Címlapról ajánljuk
Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Nanu-nanu, Bajnok, Tibi bácsi – az ügynökakták nevei kulturális és sport vonalon

Vikidál Gyula és Korniss Péter múltjának rendszerváltozás előtti éveiről nem a Nyitott Aktákon olvasni először, azonban most tudjuk meg, melyik közismert személyiség szerepel Nanu-Nanu, Bajnok vagy éppen Tárnoki László néven az ügynökaktákban.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Drámai figyelmeztetést adott ki az OECD: sokkal többet kellene megtakarítani a biztos nyugdíjaskorért

Drámai figyelmeztetést adott ki az OECD: sokkal többet kellene megtakarítani a biztos nyugdíjaskorért

Bár az elmúlt két évtizedben jelentősen bővültek a tőkefedezeti nyugdíjrendszerek, a kormányoknak még többet kell tenniük a nyugdíjcélú megtakarítások ösztönzéséért, hogy kezelni tudják az időskori megélhetés finanszírozásának kihívásait – hívja fel a figyelmet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet friss jelentése. A hagyományos, felosztó-kirovó rendszereket kiegészítő megoldások ugyan ellenállóbbá tették az ellátórendszereket, a munkavállalók többsége mégsem tesz félre eleget a biztos nyugdíjas évekre - derül ki a szervet szerdán közzétett OECD Pension Outlook kiadványából.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×