Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.68
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Inkább szabadulnának a hitelektől a magyarok

Egyelőre nem csillapodik a hitelmoratórium bevezetését követő ügyfélroham a bankokban, a jellemzően a továbbtörlesztők próbálják jelezni szándékukat. Utóbbiak arányát nehéz még felmérni, arról nem is beszélve, hogy később is igénybe veheti a haladékot az ügyfél.

Továbbra is tart a hiteltörlesztési moratórium bevezetését követően elindult ügyfélroham a hazai bankoknál, a továbbtörlesztést választók miatt pedig folyamatosan leterheltek a telefonos ügyfélszolgálatok és a fiókok ügyintézői is - derül ki egy körképből. Amint arról korábban az Infostart is beszámolt, a továbbtörlesztési nyilatkozattételhez a bankok épp ezért az online felületeiket, és az internetbankjaikat ajánlották.

Az OTP-nél arról számoltak be, hogy a leadott nyilatkozatok alapján úgy becsülik, hogy

a nagyjából egymillió érintett ügyfél 30 százaléka nem veszi igénybe a moratóriumot.

A banknál egy szakértői csoport koordinálja a moratóriummal kapcsolatos ügyintézést és ügyféltájékoztatást. Felhívták a figyelmet például arra, hogy ha eddig beszedési megbízás volt rá beállítva, akkor a haladék a lakástakarék-pénztárakat és a lízing ügyleteket is érinti. Elsősorban a netbankos nyilatkozatleadást ajánlják, de a honlapon keresztül is kitölthető a dokumentum, igaz, az utóbbi feldolgozása némileg több időt vesz igénybe.

Az Erste Bank és az Erste Lakástakarék is leállította a törlesztőrészletek beszedését, hacsak valaki ellenkezőleg nem nyilatkozik. A bank szerint mivel az utóbbira a különféle hiteltermékeknél és banki csatornákon eltérő időpontban nyílt lehetőség, ezért pontosabb adatok a továbbtörlesztők arányáról csak egy-másfél hét múlva lesznek. A vállalati ügyfeleknél igyekeztek személyre szabottan a cég aktuális helyzetéhez és kilátásaihoz igazítva tanácsot adni, mely ügyleteknél, hiteleknél érdemes élni a hiteltörlesztési moratóriummal, és melyiket érdemes tovább törleszteni. Mivel a moratóriummal később is lehet élni, ezért a későbbiekben is változhat a rendben törlesztők aránya.

Pontos számot eddig csak a K&H közölt, a banknál április 7-ig 77 ezren jelezték, hogy inkább törlesztenek az eredeti felállás szerint.

A CIB-nél a lakossági ügyfelek 30 százaléka, míg a vállalati hitelezettek 20 százaléka törlesztene az eredeti szerződések szerint - legalábbis az eddig feldolgozott nyilatkozatok, ügyfélvisszajelzések szerint. A pénzintézet egyébként azt ajánlja, hogy mivel a moratórium hatására az érintett hitelek futamideje jelentősen megnőhet, ezért akinek az anyagi helyzete nem indokolja, hogy éljen a törlesztési haladékkal, érdemes lehet a megszokottak szerint fizetnie hiteleit. Felhívták a figyelmet arra, hogy ha a lízinges ügyfeleik továbbra is teljesítik az esedékes törlesztőrészleteiket/lízingdíjaikat átutalással vagy csekkes befizetéssel, azt ráutaló magatartásként értelmezik, és elfogadják fizetési kötelezettségük teljesítését, vagyis úgy veszik, hogy nem kívánnak élni a moratóriummal.

A túlnyomórészt egyébként is online működő Gránit Banknál a pénzintézet által kezdeményezett folyamatos ügyféltájékoztatásnak tudják be, hogy elmaradt az érdeklődő ügyfélroham.

Eddig a lakossági ügyfelek kevesebb mint 40, a vállalati ügyfelek 50 százaléka élt csak a moratóriummal,

a többiek elektronikusan nyilatkoztak arról, nem kérik a fizetési haladékot. Kiemelték, hogy a korábbihoz képest sok új ügyfél nyitott számlát náluk, szinte kivétel nélkül videóbankjukon keresztül.

A Bank360 oldalán összesen 16 bank nyilatkoztatási lehetőségeiről található összefoglaló.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×