Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Robotok dolgoznak az Audi Hungária Zrt. győri karosszériaüzemében 2017. május 23-án.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Hatalmas méreteket ölt az európai autóipart ért veszteség

A legfőbb a foglalkoztatás biztosítása és a termelés szintjének fenntartása, véli az iparág lobbiszervezet, amely jelentős támogatást sürget a kormányoktól.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) számításai szerint az öreg kontinens autóiparának több mint 1,11 millió dolgozója esett ki a munkából a koronavírus-járvány miatt. Számunk aligha emelkedhet, miután néhány kisebb manufaktúrától eltekintve a legtöbb országban leállt a gazdaság motorját adó szektor – írja a Világgazdaság. Rajtuk kívül további 2,6 millióan vesznek részt a termelésben a beszállítói oldalon, vélhetően zömük most azonban otthonaikban töltik a vesztegzár idejét.

Az ACEA március végi összesítése alapján a járvány elleni védekezés jegyében leállított gyárakban körülbelül 1,22 millió gépjármű készült volna el, ennek mintegy harmada Németországban. Magyarországon az állásidőn lévők száma nagyságrendileg 30 ezer fő, a tervezett leállás ideje még 16 munkanap, a kieső termelés pedig meghaladja a 34 ezer járművet.

Az iparág lobbiszervezete ezért jelentős méretű támogatást kér a nemzetállamok kormányaitól, mert mind mondják, a legfőbb a foglalkoztatás biztosítása és a termelés szintjének fenntartása. Bár konkrét javaslataik még nem ismertek, a szövetség jelezte, hogy a beszállítók és a kereskedelmi hálózat érdekében is fellép – olvasható.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Az alábbiakban összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×