eur:
400.28
usd:
370.64
bux:
92482.68
2025. március 26. szerda Emánuel
Nyitókép: Pénzügyminisztérium

Ötödével többet költött a tervezettnél az állam 2019-ben

Miközben százmilliárdokkal több bevétele volt az adókból és járulékokból, valamint az uniós támogatásokból az államháztartásnak, mint 2018-ban, mégis sikerült az előirányzottnál 22 százalékkal nagyobb, 1219 milliárd forint hiánnyal zárnia az évet a kormánynak.

Az államháztartás központi alrendszere decemberben 452,7 milliárd forintos hiánnyal zárt, az év egészére ez 1219 milliárd forintot jelentett, ami 22,1 százalékkal haladja meg a 998,4 milliárd forintos éves előirányzatot közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A decemberi költekezés azért különösen látványos, mivel novemberben még időarányosan csak az előirányzat 76,8 százalékát költötte el a kabinet.

Sőt, akkor még arról beszélt a pénzügyi tárca, hogy az adatok tükrében az év egészére meghatározott uniós módszertan szerinti 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycél továbbra is elérhető.

A központi költségvetés 1023,8 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 234,8 milliárd forintos deficittel zárták 2019-et, az elkülönített állami pénzalapok 39,6 milliárd forintos többlete mellett.

Az általános forgalmi adóból 603,7 milliárd forinttal,

személyi jövedelemadóból 247,2 milliárd forinttal,

nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból 466 milliárd forinttal,

jövedéki adóból pedig 64,5 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába, mint 2018-ban.

Az uniós bevételekből 1468,6 milliárd forintot könyvelhetett el a büdzsé, míg a projektek összkiadásai 1556,8 milliárd forintot jelentettek.

A közlemény szerint 2019-ben a belföldi fejlesztési kiadások közül jelentős forrás jutott a Modern Városok Program és a Modern Falu Program beruházásaira, a közút- és vasúthálózat modernizációjára, a vállalkozások versenyképességének erősítésére.

Az előzetes becslések szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya - már a nyolcadik egymást követő évben - érdemben az uniós kritérium alatt alakulhatott, aminek köszönhetően az adósságráta az elmúlt két évtized legdinamikusabb mérséklődését mutathatta - tették hozzá. Pontosabb számot azonban nem közöltek.

A kormányzati szektor uniós módszertan szerinti egyenlege pontosan a központi alrendszer mellett majd az önkormányzati alrendszer, valamint az ide sorolt egyes szervezetek gazdálkodási adatainak ismeretében, illetve a szükséges módszertani korrekciók után március végén, a KSH mutatói alapján lesz majd meghatározható.

A PM az év egészére nézve 5 százalék körüli gazdasági növekedést valószínűsített, ezért a költségvetés tavaly is maradéktalanul biztosíthatta az állami közfeladatok finanszírozásához, valamint a kormány gazdaság- és társadalompolitikai céljainak megvalósításához szükséges forrásokat. Ezek sorából a tárca kiemelte a Családvédelmi akciótervet. Ennek legnépszerűbb intézkedését, a babaváró támogatást több mint 47 ezer, míg a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását több mint háromezer család vette igénybe, emellett a falusi CSOK eddig ötezer kistelepüléseken élő család otthonhoz jutásához járult hozzá.

A közlemény szerint tavaly a nyugellátások ismét megőrizték vásárlóerejüket, a gazdaság teljesítménye révén pedig minden korábbinál magasabb, átlagosan 20 ezer forintos nyugdíjprémium mellett - ami t77 milliárdba került - rezsiutalvány járt az időseknek. Számos területen történt kormányzati béremelés, közülük a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők a munkájuk elismeréseként részesültek év végén egyszeri juttatásban - sorolta a minisztérium közleménye.


VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési terve az uniós tagállamok meglévő védelmi kiadásait is tartalmazza, és ha meg is valósulna, akkor sem feltétlenül garantálná azt, hogy Európa később majd ki tudja váltani az amerikai biztonsági garanciákat – mondta az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
Meredek tervvel állt elő Amerika, több területen tűzszünetben egyeztek meg a felek – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Meredek tervvel állt elő Amerika, több területen tűzszünetben egyeztek meg a felek – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere kategorikusan elutasította, hogy országa átadja Európa legnagyobb atomerőművének irányítását Ukrajnának vagy bármely más országnak, miközben Donald Trump korábban érdeklődést mutatott az ukrán nukleáris létesítmények iránt - írja a Sky News. Oroszország megerősítette, hogy megállapodás született a Fekete-tengeri biztonságos hajózás garantálásáról, valamint az orosz és ukrán energetikai létesítmények elleni támadások átmeneti felfüggesztéséről. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 26. 10:41
×
×
×
×