Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Desiro motorvonat közlekedik Csömör és Kistarcsa között 2019. április 12-én, tehermentesítve a gödöllői HÉV vonalat a Csömör-Kerepes szakaszon a Pécel és Aszód közötti vasútvonal felújítása alatt. A munkálatok során mindkét sínpárt újjáépítik, illetve Péceltől Turáig átépítik az állomásokat.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Elégedetlen a MÁV-vezér: ezek a változtatások jönnek

Nem elégedett az utastájékoztatás színvonalával a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot. Közölte azt is, hogy nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál.

Homolya Róbert az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a társaságnál már létrehoztak egy havária-központot, 5 perccel nagyobb késésnél már innen igyekeznek tájékoztatni az utasokat.

A MÁV vezetője jogosnak nevezte az információszolgáltatást érő kritikákat. Közölte: új utastájékoztatási szemléletre van szükség.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy az utasszám-növekedéshez versenyképesebb vasúti szolgáltatásra van szükség, ezt egyebek mellett pontosabb menetrenddel, több P+R parkoló létesítésével, a jegyvásárlási szolgáltatások korszerűsítésével kívánja elérni a MÁV Zrt.

Nincs szó létszámleépítésről a vasúttársaságnál

– a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy nagyjából ezer fős a létszámhiány a cégnél, a betöltetlen álláshelyek száma tavalyhoz képest csökkent.

Hozzátette: automatizálással bizonyos területeken lehet munkahelyeket kiváltani, példaként említette a forgalomirányítást. A vasúttársaság vezetője kiemelte, hogy generációs probléma is fennáll a cégnél, vagyis öregszik a vasutas-társadalom, sokan mennek nyugdíjba.

Homolya Róbert az utóbbi napok vonatkéséseit, járatkimaradásai azzal indokolta, hogy a szerelvények átlagéletkora 30-40 év.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a MÁV versenyképes legyen, invesztálni kell pályafelújításba, a vasúti kocsik, szerelvények korszerűsítésébe, ezek révén a menetrend fenntarthatóságába.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×