Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.22
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Minden várakozást felülmúl az infláció mértéke

Márciusban 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal. A drágulás mértéke még az elemzői várakozásokat is felülmúlta – nyilatkozta az InfoRádiónak a Portfolio vezető elemzője, aki hozzátette: a várakozások szerint a következőkben szelídülhet az árnyomás.

Ez az inflációs adat magasabb a várakozásoknál, a Magyar Nemzeti Bank által várt adatnál és a piac konszenzusánál is – hangsúlyozta Madár István. A Portfolio vezető elemzője hozzátette: a lapjuk által megkérdezett szakértők 3,5 százalékos inflációra számítottak.

Az infláció gyorsulására utal még, hogy a maginflációs mutató 3,5 százalékról 3,8 százalékra gyorsult, ami hatéves csúcsot jelent.

A szakértő kiemelte: az üzemanyagár-változás nem okozott meglepetést, hiszen az elég jól nyomon követhető. A szolgáltatásárakra havi szinten fél százalékos növekedés volt jellemző, ami elég jelentős emelkedés. Drágultak még a szeszesitalok és dohányáruk is, „itt hatósági áremelkedések elhúzódó hatásait lehet megfigyelni”. Madár István elmondta:

minden termékkör inflációja vagy stagnált, vagy számottevően nőtt.

Az elemző hozzátette: mind a piac, mind a jegybank azt várja, hogy a következő hónapokban szelidül az árnyomás. Ennek egyik oka az üzemanyagárak bázishatása, ami a várakozások szerint az év végére stagnálni fog. Kiemelte ugyanakkor, hogy

a hónapról hónapra javuló adatok bizonytalanító hatásúak, és felvetik azt a kérdést, hogy az alapinflációs pálya nem magasabb-e annál, mint amit a piac vagy az MNB elképzelt.

„Jelen pillanatban is egy ilyen kérdőjel merült fel az inflációval kapcsolatban” – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×