Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.63
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2015. március 25-én. A gyárban három éve kezdték meg a B-osztályú, 2013-ban a CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting autók gyártását.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Elárulta a Mercedes, mit tervez idén Kecskeméten

Több mint 190 ezer autó készült tavaly a Mercedes Benz kecskeméti gyárában, a teljes magyarországi értékesítése pedig megduplázódott 2015-höz képest – mondta az InfoRádiónak a gyár kommunikációs vezetője. Az értékesítési és marketingvezető szerint a cég állt az élen 2018-ban Magyarországon a prémium kategóriás autóértékesben.

A Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója a vállalat budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy a Mercedes autók gyártója, a stuttgarti székhelyű Daimler AG tavaly világszerte 3,4 millió járművet adott el 2018-ban. Jörg Schmidt az előző évit csaknem 100 ezer járművel felülmúló értékesítést eredményesnek nevezte, tekintettel a dízelbotrány hatásai és a nemzetközi kereskedelmi vitákra.

A globális forgalomból a Mercedes-Benz Hungária Kft. kiemelkedő részesedést ért el, hiszen - mint fogalmazott -

még sosem volt olyan év, amikor a magyar piacon 4 ezernél több személyautójuk kelt el. Különösen sikeres volt 2019 utolsó 4 hónapja, ráadásul a haszongépjárművek eladása is bővült.

A Mercedes-járművek teljes magyarországi értékesítése 2015 óta megduplázódott, ezzel elérte a válság előtti szintet, az árbevétel tavaly 7 százalékos bővüléssel 108 milliárd forintra nőtt. A magyarországi leányvállalat vezetője főként az értékesítési hálózatnak tulajdonítja az eredményeket. Hozzátette, hogy a magyar piacon elkelt Mercedesek negyede a kecskeméti gyárban készült.

Jörg Schmidt arra számít, hogy az idén a Daimler értékesítése világszinten enyhén bővül, a

Mercedes-Benz Hungária Kft. pedig 2019-ben ismét kétszámjegyű növekedést tervez a személyautók értékesítésében.

A 2018-as év gazdasági szempontból hasonlított a 2017-eshez, ami rekord esztendőnek számított – mondta az InfoRádiónak Ludvig Orsolya, a kecskeméti gyár kommunikációs vezetője. Hozzátette, több mint 190 ezer autó gördült le a gyártósorról, az árbevétel meghaladta a 3,5 milliárd eurót.

Nyugdíjba vonult az első autó, amit itt készítettek, a régi típusú B-osztályú Mercedes, illetve elkezdték az új generációs kompakt autók – az A-osztály és a CLA – gyártását – tette hozzá Ludvig Orsolya. Utóbbi különlegessége, hogy

kizárólag Magyarországon készül, és két piacon – Németországban és Kínában – is minőségi elismerést kapott.

A cég képzési programja bővül, ősszel átadták a Mercedes Benz Academy Kecskemétet – említette a kommunikációs vezető, hozzátéve: bíznak abban, hogy a megnövekedett kapacitást ki is tudják használni, és a következő iskolai évben még több diák tanul a közép- és a felsőfokú duális képzésen is.

Ludvig Orsolya elárulta:

az idei évben is hasonló lesz a gyártási kapacitás, mint tavaly, és közel 200 ezer autó gördül majd le a gyártósorokról.

Hesz Tamás értékesítési és marketingvezető hangsúlyozta: a Mercedes világszerte és itthon is a prémium piac vezető márkája.

A sikerben nagy szerepet játszanak a kecskeméti gyárban készült modellek.

Szerinte az autóiparban 2019-ben pozitív stagnálás várható, a hazai piac pedig tovább növekszik. Mint mondta: Magyarországon egyrészt öreg az autóállomány, másrészt az Európai Unióban itt a harmadik legkisebb az ezer főre jutó autók száma. Hesz Tamás éppen ezért növekedést vár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×