Szentendrén mintegy 130 évvel ezelőtt tartották az utolsó újborkóstolást, 1887-ben volt az utolsó szüret. Ha jól számolunk, a következő évben 1888-ban megszűnt a város szőlőtermesztése – emlékezik Hidegkuti Gergely, a Kőhegy borászat tulajdonosa.
A legtöbb településhez hasonlóan Szentendrén is kipusztította a filoxéra a szőlőt, csak más településekkel ellentétben itt közel volt Budapest, ott lehetett dolgozni, nem voltak rászorulva az emberek, hogy küzdjenek évtizedekig, mint akár Tokajban, akár Villányban és egyéb, a fővárostól távolabbi vidékeken. Itt egyszerűbb volt: bementek a gyárba dolgozni és soha többet nem termeltek szőlőt.
Ma már elképzelhetetlen a szentendreieknek is, de azoknak meg különösen, akik nem itt élnek, hogy mekkora területen volt szőlő: több mint 2000 holdon (több mint 1000 hektáron) folyt a szőlőtermesztés a szentendrei borászat csúcskorában – emlékeztet Hidegkúti. Mint mondta: a mai városnak szinte a teljes területén szőlő volt, a 11-es úttól kifelé egészen a Kőhegy tetejéig, a teljes Pismány és a Pilisnek egy nagy része a szőlő birodalmának számított.
A város csúcskorában másfélszer annyi kádárműhellyel rendelkezett mint Tokaj.
Ez iszonyatos mennyiségű szőlőt feltételez, és a mai napig megvannak a nyomai pincékben, az épületekben, az utcanevekben, de a leglátványosabb bizonyítékát bárki láthatja, ha ellátogat Szentendrére. Nem igazán életszerű, hogy egykor egy 4000 fős kis városnak hét temploma és ilyen épületei legyenek. Ez mind-mind abból épült föl, hogy itt egy nagyon virágzó szőlő és bortermelés volt, és nyilván az erre épülő kereskedelem.
Kiszámoltam egy munkámban, hogy a csúcskorban, 1860-ban minden egyes szentendrei lakosra – beleértve a gyerekeket, az időseket – mai áron négy és fél millió forint bevétel esett az itt termelt borból – közölte a borász. Erre vannak régi iratok, nyilván indexáltunk, hogy mennyibe került a kenyér, stb. Mindez nagyon érdekes, mert a bor egy mellékes bevételt jelentett az emberek nagy részének – ugye itt voltak takácsok, kereskedők, cipész, és akit el lehet képzelni, a bor plusz bevételt hozott egy családnak, ez foszlott semmivé, amikor a szőlő elpusztult.
A szerbek és a bor
Szentendre lakossága gyakorlatilag kipusztul a török invázió ideje alatt. Előtte is volt itt szőlőtermesztés a cisztereknek köszönhetően, dokumentumok vannak róla, hogy IV. Béla és különböző királyok adományoznak szőlőket – ennek nyomai megtalálhatók – csak ez hirtelen véget ér, amikor kipusztul a város lakossága. 1690-ben a török bosszú elöl menekülő rácok a Duna mentén az összes üres településre beköltöznek ideiglenesen. Ők úgy tervezik, hogy pár hónapra maradnak csak – már látszik, hogy összeomlik a török birodalom – de máshogy alakul, mert közel 9 évet kell várni az 1699-es békekötésre, és akkor meg már nincs kedvük visszamenni, addigra itt már virágzó szőlőtermesztés, kereskedelem és nagyon jó élet alakul ki – mondta Hidegkúti Gergely.
A budai vörösnek nevezett bor ugyanúgy a délvidékről Tabánba betelepülő, délvidéki hagyományok alapján bort készítő emberektől származik.
Hidegkuti Gergely és társa 2014-ben alapította meg a Kőhegy Borászati Kft-t azzal a céllal, hogy újjáélesztik a város szőlészeti- borászati hagyományait. A Kőhegy, ahol egy még nem termő ültetvényt vettek át, ma is az ország egyik kiemelkedő termőhelye. 2018-ban hozták forgalomba az első boraikat.
A teljes beszélgetést meghallgathatják az infoRáűdió bormagazinjában.