Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.22
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző
A járművek a több állami intézménynek szánt elektromos autók átadásán Budapesten 2017. december 21-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Zöld rendszámok: véget ér a hibridesek jó világa

Megerősítette az innovációs és technológiai miniszter az InfoRádiónak, hogy a kormány a zöld rendszámokról szóló jogszabály módosításán dolgozik. Palkovics László nem szeretné, hogy a nagy teljesítményű dízelmotorral is felszerelt járművek járjanak jól.

Egy ideje cikkezik a sajtó arról, hogy a zöld rendszámok világa változás előtt áll. Az innovációs miniszter, Palkovics László jó kezdeményezésnek tartja a megkülönböztető táblákat, bevezetése óta - megfogalmazása szerint -

a régió vezetőjévé vált Magyarország az elektromos meghajtású, illetve hibrid autók számát tekintve 7700-8000 autóval, az egy lakosra jutó számban egy kicsivel még Németországot is megelőzzük.

"Ennek ellenére azt szeretnénk, hogy ne a nagy teljesítményű dízelmotorral is felszerelt járművek lennének olyanok, amelyek zöld rendszámmal működnek" - tette hozzá az InfoRádiónak nyilatkozva a tárcavezető.

Hogy megvonhatják-e ebből következően a zöld rendszámot az említett autóktól, arról kitérően csak annyit mondott, "most dolgozunk ennek a rendelkezésnek a módosításán,

szeretnénk a zöld rendszámot károsanyag-kibocsátáshoz kötni".

Palkovics szerint nem jó mérőszám az, hogy hány kilométert kell megtenni egy hibridautónak elektromos módban, más eszközökkel kell elérni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését, és minél gyorsabban.

Sokat gondol magáról a magyar agy

A miniszter beszélt arról is, hogy a kutatás területén sokat gondolunk magunkról, de a számok ezt nem igazolják - ezzel utalt arra, hogy a felsőoktatási intézmények nemzetközi megítélése nem túl jó. A Bloomberg innovációs indexére (ezen Magyarország a 2018-as 27. hely után 5-öt visszacsúszva 2019-ben a 32. helyre került) reagálva elmondta: úgy véli, az oktatási intézmények és a cégek megállapodásai végre segíthetik az innovációt.

"A kormánynak az a célja, hogy más intézményi struktúrában finanszírozzon, legyenek jók az eredmények. Erre minden esély meg is van, egyre attraktívabbak a befektetések (Magyarország a világ 5. legattraktívabb befektetési központja), és

már nemcsak azért jön ide valaki, hogy gyártson, hanem azért, mert itt lehet kutatás-fejlesztést, dizájnt, termékfejlesztést végezni"

- utalt a Jaguar fejlesztőközpontjára vagy épp a Continental megtelepedésére. Ám Palkovics László szerint úgy tűnik, ennek a közösségi és vállalati háttere hiányzik, ez okozza a Bloomberg innovációs listájához hasonló helyezéseket. Ezt a hátteret szeretnék megteremteni.

Palkovics László szerint a magyar kutatási struktúrának három lényeges eleme van: a vállalati kutatóintézetek (ezek főként innovációval foglalkoznak), az egyetemek (a magyar tudományos tevékenység kétharmadát ezek állítják elő a miniszter szerint), valamint az MTA kutatóhálózata és még néhány állami kutatóintézet. Ezek hatékony együttműködésére van szükség - jelentette ki Palkovics László.

Az innovációs és technológiai miniszter azon az eseményen állt az InfoRádió rendelkezésére, amelyen aláírták a gazdaság, az állam és az egyetemek konstruktív együttműködéséről szóló megállapodást. Az egyetemek oldaláról a Szegedi Tudományegyetem és a Szent István Egyetem, a gazdaság részéről pedig Telekom Csoport tett ígéretet, a finanszírozási oldalért pedig a kormány felel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×