Infostart.hu
eur:
378.24
usd:
320.82
bux:
128719.98
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Hiába a magasabb fizetés, eltűnnek a bolti dolgozók

Hiába a magasabb fizetés, eltűnnek a bolti dolgozók

A kereskedelemben nőtt az üres álláshelyek száma és csökkent a foglalkoztatottak száma az első negyedévben, miközben több lett a fizetés – írja a blokkk.com.

A bérek szépen emelkedtek a bolti kiskereskedelemben is, de még mindig keresik a munkaerőt. Az eladók, pénztárosok, árufeltöltők keresete 20%-kal emelkedett egy év alatt 2017 áprilisáig, ám úgy tűnik, ez még mindig kevés, főleg egy élelmiszerboltban – közölte a portál.

A boltos kiskereskedelem legnagyobb szelete az élelmiszeresek hálózata. Ezen a területen 2017-ben kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban. Pedig jobban kellett volna a munkaerő, hiszen az év első nagyobb vásárlási lendületét adó húsvéti ünnepek 2017-ben áprilisra estek, ugrott is egyet az élelmiszervásárlás, csak éppen eladó, pénztáros, árufeltöltő nem akadt elég. A KSH adatai szerint

kétezerrel volt kevesebb az élelmiszerboltok dolgozóinak létszáma.

A portál felhívja a figyelmet arra, hogy a boltok bevétele messze nem nőtt ilyen ütemben (5% alatt ragadt 2016-ban), de a bolti dolgozók vastagabb hó végi borítékot kaptak.

  • A fizikai dolgozók bére 156 ezres havi bruttó átlagkeresetről 187 ezerre,
  • az összes dolgozóé pedig 196 ezerről 228 ezerre nőtt.

A nemzetgazdasági átlag a fizikai dolgozók havi bruttó keresetét nézve sokkal több az előbbinél, 212 ezer forint volt 2017 áprilisában, a növekedés üteme pedig csak néhány százalékkel kisebb a boltosokénál, így nem sokat faragott ebből a hátrányából a kiskereskedelem.

A kereskedelemben harmadával ugrott meg, és mintegy

5500-ra nőtt a betöltetlen álláshelyek száma

2017 elején 2016 végéhez képest. Az egy évvel korábbi mutatóhoz képest viszont már közel másfélszeres a növekmény, ami azt jelenti, hogy sokkal több munkáskéz kellene a kereskedelemben, mint amennyi ma a vásárlókat fogadja a boltokban, áruházakban.

Az egyes boltok között persze akadnak különbségek, van ahol több, van ahol kevesebb eladót keresnek. Nem mindegy, hogy a kisebb minimálbért, vagy a nagyobb szakmai bérminimumot kell fizetni, például az élelmiszer eladónak kötelező, a ruházatisnak már nem a szakképesítés, így a magasabb minimálbér.

Az egyik legjobban fizető Aldi most 286 állást hirdet. Éppen 85 árufeltöltőt keres, a nyolc órára vetített havi bruttó bérajánlat 227 ezer forint, a vasárnapi pótlék nélkül. A bolti eladó, akikből 118 főt keresnek, már 311 ezer forintról kap elszámolást hó végén (ez a bruttó bér).

A Lidl 359 dolgozót keres. Az elérhető havi kereset 268 ezer forint, úgyszintén vasárnapi pótlék nélkül. Tartja még a 3 órás részmunkaidő ajánlatát is, hétvégére ezért 93 ezer forintot kínál, ami nyolc órára vetítve 247 ezer forintos havi kereseti lehetőségnek fele meg. Össze is lehet kötni a hétvégi bevásárlást egy kis munkával, pénzkereséssel.

Az IKEA teljes nemzetközi hálózatában 1.838 főt keres, ebből Magyarországon 17 álláslehetőséget kínál. A mérlegbeszámolójából annyi kiolvasható, hogy a fizikai dolgozók átlagos havi bruttó átlagkeresete a legutóbbi, 2016. augusztusában zárult üzleti évben 236 ezer forint volt, amit persze azóta megemelhettek, hiszen nemrégiben új áruházat nyitott, ahová új dolgozókat kellett felvennie, az pedig nem könnyű feladat.

A tüntetés fenyegette Tesco 161 ezer forint körüli bérkínálata fél év után a cafetériával együtt már 220 ezer forint fölé kúszik. Ehhez jöhet hozzá a beígért 4 ezer forint, így azért összejön egy átlag feletti kereset, bár ez azért kevesebb a bérfizetésben élenjárókénál.

Címlapról ajánljuk
Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×