Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Ezeken a helyeken a legnagyobb az átlagfizetés Magyarországon

Ezeken a helyeken a legnagyobb az átlagfizetés Magyarországon

Mintegy tízezer forinttal nagyobb átlagfizetésről számoltak be a munkavállalók 2016-ban, mint egy évvel korábban - derült ki a fizetések.hu portál adataiból. A portál munkatársa az InfoRádióban elmondta: továbbra is magasabbak a fizetések a fővárosban, illetve a nyugat-magyarországi megyékben.

A fizetések.hu oldal felmérése alapján tavaly ismét nőttek egy kicsit a fizetések, átlagosan tízezer forinttal többet kerestek a munkavállalók.

„A bruttó átlagfizetés 270 ezer forint volt,

ebben benne van a magasabb jövedelmű felsővezetők és a legalsó jövedelmű segédmunkások fizetése is.”

Ficza János hozzátette, természetesen az előbbiek rendelkeznek a legmagasabb jövedelmekkel, átlagosan ők több mint 750 ezer forintot kerestek tavaly havonta. A középvezetők bére 440 ezer forint volt, őket követték a műszaki és technikai területen dolgozó, szakképzett mérnökök, informatikusok, akiknek az átlagfizetése bruttó 340 ezer forint volt. Ezek után egy kisebb szünet következik, majd jön az adminisztratív alkalmazottak 200 ezer forintos jövedelme és a szolgáltatási szféra, általában szakmunkásainak 180 ezres átlagfizetése. A lista legalján a segédmunkások bruttó 147 ezer forintos átlagfizetése áll.

Ezeken a helyeken a legnagyobb az átlagfizetés Magyarországon

A felmérésben látható földrajzi eltérésekről a fizetések.hu oldal munkatársa elmondta, továbbra is

Budapesten a legmagasabb az átlagfizetés.

„A budapesti munkavállalók átlagfizetése 2016-ban elérte a 350 ezer forintot. Csak öt nyugat-magyarországi megye tudta megközelíteni ezt a szintet, de ők is nagy lemaradással.”

Komárom-Esztergom megyében 298 ezer forint, Győr-Moson-Sopron megyében 285 ezer forint az átlagfizetés, majd Vas, Fejér és Veszprém megye következik, itt bruttó 280 ezer forint körül mozognak az átlagfizetések. Az ország többi részében 250-270 ezer forint az átlagfizetés, az utolsó helyeken Békés, Csongrád és Somogy megye található, itt 220 ezer forintot kerestek a munkavállalók adózás előtt 2016-ban – részletezte Ficza János.

A cégméret szerinti is láthatóak különbségek:

„a kis cégek dolgozói harmadával kerestek kevesebbet, mint a nagyvállalatok alkalmazottai.

A kevesebb mint 10 főt foglalkoztató cégeknél az átlagfizetés még a 200 ezer forintos határt sem érte el, 50 dolgozónál már 250 ezer forintra emelkedett az átlagfizetés. 250 alkalmazotti létszámnál már 300 ezer forint, míg a több mint ezer főt foglalkoztató nagyvállalatok esetében már akár 330 ezer forintot is kerestek átlagban a munkavállalók 2016-ban” - ismertette Ficza János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×