Infostart.hu
eur:
386.72
usd:
328.6
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Várakozáson felül teljesített a Mol a harmadik negyedévben

Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2016 harmadik negyedéves eredménye, első kilenc hónapos teljesítménye alapján pedig 2,2 milliárd dollárra emelte a 2016-os évre kitűzött tiszta EBITDA célját - közölte a magyar olajkonszern pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Elemzők 156,8 milliárd forint negyedéves tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményre (EBITDA) számítottak a Portfolio által közölt konszenzus szerint, a Mol-csoport viszont 164,5 milliárd forint tisztított EBITDA-t ért el a harmadik negyedévben.

Az előző év azonos időszakához képest ez csaknem 20 százalékos csökkenés, amit a Mol azzal indokolt, hogy az elmúlt negyedévben két, előre tervezett nagy leállást hajtott végre Tiszaújvárosban és a Dunai Finomítóban, amelyek befolyásolták a feldolgozás és kereskedelmi (downstream) üzletág eredményét.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a Mol-csoport harmadik negyedéves eredménye részben a külső körülményeknek ellenálló integrált modellnek és a költségekkel "szigorúan bánó üzleti szemléletnek" köszönhető. A vezérigazgató biztos abban, hogy a Mol meghaladja korábbi terveit, ezért emelte meg a tiszta EBITDA célt 2 milliárd dollárról 2,2 milliárd dollárra. Az igazgatóság által októberben elfogadott Mol 2030 című stratégiával kapcsolatban az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy jövő héten tesz közzé újabb részleteket a vállalat.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 962,3 milliárd forint volt július-szeptemberben, ami mintegy 15 százalékkal alacsonyabb a 2015 harmadik negyedévi 1122,1 milliárd forinthoz képest. Az első kilenc hónapban a vállalat 19 százalékkal kevesebb - 2575,3 milliárd forint - nettó árbevételt ért el, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben a Mol-csoport speciális tételek nélküli EBITDA-ja 167,3 milliárd forint lett, ami 4,5 százalékkal magasabb az előző év harmadik negyedévi bázisnál.

A harmadik negyedéves adatok alapján a kutatás-kitermelés (upstream) üzletág speciális tételek nélküli EBITDA-ja 2011 óta először nőtt, csaknem 12 százalékkal magasabb lett a tavalyihoz képest, 48,3 milliárd forintot ért el. A jelentés szerint a javulás elsősorban a magasabb kitermelési volumen és szigorú költségkontroll eredménye. A Mol-csoport szénhidrogén-termelése naponta 107 ezer hordó volt, ami 6 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az év első kilenc hónapjában átlagosan napi 110 ezer hordóegyenérték volt a termelés, így várhatóan az év végére magasabb értéket ér el a korábban megjelölt napi 105-110 ezer hordóegyenérték célhoz képest.

A downstream üzletág a 2015-ben rekord eredményt elért negyedévhez képest alacsonyabb, 114,9 milliárd forint "tiszta" újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-t termelt a július-szeptemberi időszakban, ami mintegy 25 százalékkal alacsonyabb, mint a bázisérték. A harmadik negyedévi eredményre negatívan hatottak a tervezett leállások, ugyanakkor az ENI Magyarország és az ENI Slovenia megvásárlása hozzájárult a kiskereskedelem - rekordot döntő negyedévi - eredményéhez - közölte a cég.

A vállalat tájékoztatása szerint készpénztermelő képessége közel egymilliárd dollár volt az év első kilenc hónapjában. A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtöki záróára 18 310 forint volt, míg az elmúlt egy évben 12 650 és 18 395 forint között mozgott.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×