Infostart.hu
eur:
376.44
usd:
319.25
bux:
126932.24
2026. február 25. szerda Géza

Némethné: nincs napirenden a Budapest Bank eladása

A Budapest Bank nyereséges működése a példa arra, hogy az állam is lehet jó gazdája a rábízott vagyonnak - mondta el a Miniszterelnökség államtitkára, a pénzintézet sajtótájékoztatóján. Németh Lászlóné az InfoRádiónak elmondta: egyelőre nincs napirenden a bank értékesítése.

„A Budapest Bank teljesítményét egyszerűen kiemelkedőnek kell minősíteni, részben azért, mert egy nagyon nehéz évben nagyon komoly feladat ellátásába tudtuk bevonni, és ahogy azt tették, azzal kiérdemelték a kiemelkedő minősítést. Egy tulajdonosváltás alapvetően komoly változást hoz a dolgozók életébe, ezzel egy időben ráadásul a földhitel program indításakor közvetítőként a Budapest Bankra gondoltunk. Nagyon rövid idő alatt egy, a teljes hálózatban elérhető rendszert állítottak fel, ha csak ezt nézzük, kiérdemelték az elismerést” - hangsúlyozta Németh Lászlóné.

A Miniszterelnökség államtitkára elmondta: „a földvásárlási program szerződéseit most fogják megkötni, az árverések után elindul egy jogi procedúra. Egyelőre hiteligérvényekről beszélhetünk, a kiadottak száma 300 milliárd, de ebből megvalósult vásárlás 130 milliárdnyi. Ahhoz, hogy összegszerűen mennyi lesz, ha hitelbe átfordul, még várni kell, mert zajlanak a kihirdetések, az elővásárlással kapcsolatos esetleges kifogások.”

„2016-ban azt várjuk a Budapest Banktól, hogy ezt a programot folytassák, és a kis- és középvállalkozások és az agrárium vonalán történő tovább haladás. Ha ez sikerül, jövőre is hangot adhatunk a megelégedettségünknek” – közölte Németh Lászlóné.

A Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta: „nincs ma napirenden a Budapest Bank értékesítése, racionális lenne részben a tőzsdén keresztül tenni ezt. Ha a Külkereskedelmi Bank értékesítése lezajlik, lesz idő leülni és átgondolni, mi legyen a következő lépés.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×