Infostart.hu
eur:
379.78
usd:
322.16
bux:
130518.63
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Újabb egy évig Áldott Zoltán az INA igazgatóságának elnöke

Az INA horvát olajipari vállalat szerdán megtartott felügyelőbizottsági ülésén újabb egy évre Áldott Zoltánt nevezte ki a vállalat igazgatóságának élére, valamint Nika Dalicsot, Ivan Kresicset, Horváth Gábort, Davor Mayert és Ratatics Pétert az igazgatóság tagjainak. A kinevezések 2016. április 1-jétől 2017. március 31-ig érvényesek - közölte az INA az MTI-vel.

A jelentés szerint a felügyelőbizottság elfogadta a vállalat 2015-ös pénzügyi évre vonatkozó éves beszámolóját, amelyet egy független könyvvizsgáló is felülvizsgált, valamint jóváhagyta az INA Group 2015-ös cégjelentését, és nem emelt kifogást a tartalmát illetően.

A bizottság támogatta az igazgatóság javaslatát a veszteség fedezésére vonatkozóan is.

A közlemény szerint a vállalat pénzügyi jelentése megjelent az INA és a zágrábi tőzsde honlapján, valamint továbbították a horvát pénzügyi szervezetek állami felügyeletének.

Az olaj- és gázipari csoport márciusban kiadott jelentése szerint a 2015-ös kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 3669 millió kuna (több mint 160 milliárd forint) volt, 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az INA 1,42 milliárd kuna veszteséget termelt tavaly, 25 százalékkal kevesebbet, mint 2014-ben. Rendkívüli tételek nélkül viszont már pozitív, 58 millió kunás profitot ért el a vállalat. Az összes bevétele 2015-ben 18,86 milliárd kuna (766,5 milliárd forint) volt, ami 21 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az INA 49,08 százaléka a magyar Mol olaj- és gázipari vállalaté, 44,84 százaléka a horvát államé.

A Jutarnji List horvát napilap az ülést megelőzően arról cikkezett, azért nem történik személycsere az INA felügyelőbizottságában, mert Tomislav Panenic gazdasági miniszter és Tihomir Oreskovic miniszterelnök a következő egy évben kívánja kidolgozni a kormány INA-val kapcsolatos stratégiáját. A lap szerint az egyik lehetőség az, hogy az INA eladja a Molnak a részvények 19 százalékát, amivel a magyar vállalat többségi részvényessé válhatna az INA-ban. A Mol korábban Jadranka Kosor és Zoran Milanovic kormányának is felajánlotta, hogy megvásárolná a horvát olajipari vállalat részvényeinek további 19 százalékát.

Tihomir Oreskovic kormányfő ugyanakkor a Nacional című horvát hetilap legújabb számában úgy nyilatkozott: Horvátország a nemzeti érdekeket tartja szem előtt. "Az INA fennmaradt részvényeinek eladása jelen pillanatban nem opció" - mondta, majd hozzátette: kérni fogja a Moltól, hogy teljesítse a szerződésben vállalt kötelezettségeit, és fektessen be a finomítókba.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.

Kijev polgármestere: ezen a télen már nem lesz fűtés 1100 tömbházban

A tél hátralevő részében fűtés nélkül marad Kijevben több mint 1100 lakótömb – közölte Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere Telegram-oldalán. A folyamatos orosz bombázások tönkretették az infrastruktúrát, és nem tudják kellő tempóban újra és újra megjavítani.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Belenyúl a kormány az Otthon Startba és a CSOK Pluszba: soha nem látott lehetőségek nyílnak meg a lakásvásárlók előtt

Fontos, eddig eldöntetlen kérdések látszanak tisztázódni a március 1-jén hatályba lépő társasházi építményi jog alkalmazásával, vagyis a „tervasztalon lévő lakások” hitelezésével kapcsolatban. A lakásfejlesztések során az Otthon Start és a CSOK Plusz lakáshitelek is folyósíthatók lennének már a használatba vételi engedély megszerzése előtt is egy most megjelent rendelettervezet értelmében. Üröm az örömben, hogy az állami kamattámogatást viszont csak az engedély után kapnák meg a hitelfelvevők, vagyis addig piaci kamatot kellene fizetniük. A tervezet a szakaszos finanszírozás lehetőségének a bevezetéséhez igazítja az értékbecslés szabályait, és a vevői oldal érdekében előírja egy óvadéki számla beiktatását is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×