Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Az IMF cáfolja, hogy olasz mentőcsomagról tárgyal

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön azt közölte, hogy valószínűleg ront a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzésén januárban, miközben cáfolta, hogy tárgyalna egy olasz mentőcsomagról.

Gerry Rice, az IMF szóvivője azt mondta, hogy a szervezet januárban valószínűleg ront a szeptemberben ismertetett globális gazdaságnövekedési előrejelzésén. Az illetékes arról nem beszélt, hogy mely országok vagy térségek kapcsán tervezi változtatni előrejelzését a pénzügyi szervezet.

A szeptemberben megjelent Világgazdasági kilátások című előrejelzésében az IMF azzal számolt, hogy 2012-ben a globális gazdaság 4 százalékkal nő, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb a júniusban közzétett előző becslésénél.

A valutaalap szóvivője egyben cáfolta azokat az értesüléseket, hogy tárgyalások zajlanának Olaszországgal egy lehetséges mentőcsomagról.

Gerry Rice azt mondta, hogy Mario Monti olasz miniszterelnök az EU-tagországok pénzügyminisztereinek novemberi végi brüsszeli ülésén ugyan találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik igazgatójával, ekkor azonban a tervezett monitoring küldöttség munkájának a részleteiről tárgyalt.

November 28-án a La Stampa című lap arról számolt be az információs forrás megjelölése nélkül, hogy az IMF 400 és 600 milliárd euró közötti összegű hitelcsomagot készít elő Olaszország számára arra az esetre, ha a dél-európai ország adósságválsága súlyosbodna.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismertette. Orbán Viktor szerint a hatalomgyakorlás érdekében most bűncselekményeket hajtanak végre, de ennek a jogállam általuk történő visszaállításakor majd komoly jelentősége lesz. Felsorolta, milyen feladatai vannak most a Fidesznek és mi kell szerinte ahhoz, hogy ismét erős nemzeti kormány állhasson az ország élén.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×