Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Mit ajánl a Bankszövetség?

Bár a Magyar Nemzet szerint elmérgesedett a hangulat a pénzintézetek és a kormány között, a Bankszövetség közlése szerint nem szakítják meg a tárgyalásokat, a devizahiteleseket érintő javaslatcsomagról. A részletekről hivatalos nyilatkozat eddig nem hangzott el.

Egy, a múlt hét elején elfogadott rendelet után jelezte a Bankszövetség, hogy azt a korábbi egyezség megsértésének tartja. A rendelet szerint a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak a végtörlesztés lehetőségét kihasználó dolgozóiknak. Ehhez még társult az a hír is, miszerint a vagyonkezelő felméri az állami vállalatoknál a devizahitelesek számát és terheiknek mértékét, és úgy tudni, hogy az önkormányzatoknál is készül ilyen felmérés. Ez a lépés további komoly veszteségeket okozhat a bankoknak.

A nemzetgazdasági tárca még november közepén kapta meg a Bankszövetség által kidolgozott javaslatcsomagot a devizahitelesek megsegítésére. Akkor Matolcsy György azt ígérte, hogy a tárgyalások lezárultáig nem változtatnak az adósmentés jogi hátterén.

Annak ellenére, hogy ezt a megállapodást a pénzintézetek szerint a kormány megszegte, a Bankszövetség közölte: nem szakítják meg a tárgyalásokat a kabinettel a devizahiteleseket érintő javaslatcsomagról. A bankok a javaslatcsomag szerint öt év alatt több százmilliárd forintos áldozatvállalásra is hajlandók lennének, ha a kormány elfogadná a devizahitelesek megmentésére készült ajánlásaikat.

A részletekről hivatalos nyilatkozat eddig nem hangzott el, de a hvg.hu értesülései szerint a pénzintézetek beleegyeznének, hogy a kedvezményes végtörlesztés december végéig fennmaradjon, cserébe azt kérik a kormánytól, hogy az abból eredő veszteségek egyharmad részét vállalja át az állam, illetve az államra eső rész levonható legyen az idei bankadóból. A javaslatcsomagban az is benne van, hogy a kedvezményes végtörlesztés időtartamát nem hosszabbítanák meg.

Támogatják ugyanakkor a bankok a devizahitelek forintra váltását, de csak a 90 napnál régebb óta nem törlesztő adósok esetében. Ezenfelül az árfolyamveszteség egy további részét is átvállalnák az adósoktól, de azt még nem tudni, hogy pontosan mennyit és hogyan. Akiknél lehet, helyreállítanák a bedőlt hiteleket, illetve rájuk is kiterjesztenék a korábban bejelentett kamattámogatási programot. Azok esetében, akik egyik eszközzel sem menthetőek, illetve terelhetőek vissza a fizetéshez, a Nemzeti Eszközkezelőt ajánlják a bankok, azaz, azt, hogy az eszközkezelő több ingatlant vásároljon meg, mint amennyit korábban a kormány előírt.

Az árfolyamgátat viszont tovább éltetnék a pénzintézetek, azzal a módosítással, hogy a védőidőszak utáni terheket, azaz a gyűjtőszámlán felgyűlt összeget részben a bankok, részben az állam állná. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kormány és Bankszövetség képviselői között meddig tartanak a tárgyalások, minden bizonnyal még idén várhatóak további információk, bejelentések ezzel kapcsolatban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×