Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Örülhetnek a benzinesek, bosszankodhatnak a dízelesek

Az előttünk álló héten ismét jobban örülhetnek azok, akik benzinnel tankolják autójukat, mint akik gázolajat használnak. A benzin esetében ugyanis elképzelhető pár forintos árcsökkentés, a gázolajnál viszont akár egy újabb árcsúcs is benne van a pakliban - írja a Portfolio.hu

Az utóbbi hetek emelkedését követően kisebb korrekció bontakozott ki a héten az olaj piacán, melynek következtében a Brent a 108 dollár körüli szinteken ingadozott pénteken.

Ennek megfelelően az elmúlt egy hetet nézve a benzin és gázolaj dollárban mért átlagos jegyzésára is csökkent. A benzin esetében (ahogy azt már eddig is megszokhattuk) nagyobb, 4 százalékos, a gázolajnál pedig 0,3 százalékos esés mutatkozott az átlagos árban. Mivel ezt az európai piacok jelentősebb gázolaj szükséglete és benzin többlete magyarázza, a jelenség hosszabb távon is megfigyelhető lehet.

A forint árfolyama eközben kisebb gyengülést szenvedett el a dollárhoz képest annak ellenére is, hogy az IMF visszahívásának bejelentése a hét végéhez közeledve forintot erősítő tényezőként jelentkezett. A múlt heti 226-os átlagár után az utóbbi napokban 229,9-es átlagos érték alakult ki, aminek hatására a benzin hazai fizetőeszközben mért átlagára 2,5 százalékos csökkenést a gázolajé viszont 1,4 százalékos emelkedést mutat.

A Portfolio.hu szerint az előttünk álló héten várhatóan csökkenni fog a benzin ára a hazai kutakon, azonban a gázolaj esetében nem kizárt, hogy újabb csúcsra kerül majd sor. Ennek oka, hogy a gázolaj dollárban mért ára csak kismértékben csökkent, miközben a forint árfolyama gyengülést mutatott.

A Portfolio által követett üzemanyagár-jegyzések változása alapján a MOL árdöntései nagy valószínűség mellett megjósolhatók, bár azt teljes pontossággal nem lehet előrejelezni. Ez annak tudható be, hogy a MOL (egy GVH vizsgálat alapján) a mediterrán (délolasz) térségben érvényesülő jegyzési árakat veszi alapul az árdöntései során, míg az általunk elérhető jegyzésárak észak-nyugat európaiak.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

Június végén megjelent véleménycikkemben amellett érveltem, hogy meg kellene szüntetni az anyák szja-mentességét, mert az alkalmatlan, sőt kontraproduktív annak a célnak az elérésére, hogy minél több gyermek szülessen a népességfogyás megállítása, de legalábbis lassítása érdekében. Cikkemre Tóth I. János reagált, aki  szerint az anyák szja-mentességét nem eltörölni, hanem értékelni és megfelelő időtávon vizsgálni kell. Úgy véli, a hazai demográfiai válság középpontjában nem elsősorban a nagycsaládok hiánya áll, hanem az első és második gyermek megszületésének elmaradása. Ebben a cikkben az általa felvetett állításokra válaszolok, amellett érvelve, hogy a demográfiai fordulat kulcsa – szemben az általa felvázolt megoldással – elsősorban a nagycsaláddá válás erőteljes támogatása, az „anyai életpályamodell” kialakítása lehet. A vita azonban túlmutathat a családtámogatások technikai részletein is egészen az úgynevezett családi választójoggal kapcsolatos elképzelésekig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×