Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyurcsány kedden egyeztet az IMF-segítségről

Kedden egyeztet a parlamenti pártok vezetőivel a miniszterelnök az IMF gazdasági stabilitás erősítését célzó pénzügyi segítségéről.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: a megállapodás részleteit csak a megbeszélés után hozzák nyilvánosságra, de - mint fogalmazott - a támogatás meggyőző erejű.

Korábban a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arról számolt be, hogy a Magyarországnak szánt készenléti hitelre vonatkozó végleges döntést még a héten bejelentik. A pontos összeget Dominique Strauss-Kahn sem ismertette, de azt kiemelte, hogy az IMF és az Európai Unió egyeztetése alapján a csomag biztosítja majd a költségvetés fenntarthatóságát, és erősíti a pénzügyi szektort.

Hozzátette: arra számítanak, hogy a magyarországi bankok továbbra is megfelelő finanszírozást nyújtanak ügyfeleiknek. Dominique Strauss-Kahn szólt arról is, hogy a programban az IMF és Brüsszel mellett néhány európai ország, valamint regionális szervezetek is részt vesznek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×