Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mégis lesz pozitív adóslista?

Elképzelhető, hogy lesz pozitív adóslista, és egyúttal szigorítják a bankok fogyasztóvédelmi szabályozását. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban készülő koncepcióról a tárca egyelőre nem nyilatkozott. A probléma egyébként 2 éve van napirenden.

Bármennyire is erős a verseny a hitelezési piacon, az ügyfelek kiszolgáltatottak a hitelintézetnek, ezért fogyasztóvédelmi szabályozás, illetve a meglévő előírások szigorítása szükséges - nagyjából ez a konklúziója a kormány által létrehozott Várhegyi Bizottság jelentésének és a Gazdasági Versenyhivatal lakossági banki szolgáltatásokra vonatkozó ágazati vizsgálatának is.

Bár a jelentés és az ágazati vizsgálat eredménye már lassan 2 éve ismert, mégsem történt semmi változás, mindössze időről-időre felröppen a hír, hogy törvénymódosítás készül e tárgyban.

A banki fogyasztóvédelmi szabályok szigorítása most egy pozitív adóslista létrehozásával együtt került elő - közös koncepcióban. A témafelelős Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az InfoRádió megkeresésére egyelőre csak annyit válaszolt: valóban folyik egy ilyen tartalmú koncepció előkészítése, de mivel még csak az előkészítő-egyeztető szakaszban vannak a munkálatok, részletekkel még nem tudnak szolgálni.

A pozitív adóslista egy központi adatbázis létrehozását jelentené, amely minden hitelfelvevő adatát tartalmazná majd, és ennek segítségével a bankok tisztább képet kapnának egy-egy leendő adós anyagi hátteréről, azaz a kockázatuk csökkenne, és előny lehetne az is, hogy a több információ birtokában testre szabhatóbbak lennének a hiteltermékek.

A pozitív adóslistát a Gazdasági Versenyhivatal támogatja, Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos viszont ellenzi, indoklása szerint ez súlyosan megsértené a személyes adatok védelmét.

Nem teljes a lelkesedés

A pozitív adóslista azonban csak az egyik eleme lenne az igazságügyi tárcánál készülő koncepciónak. Várhatóan emellett szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályokat is kapnának a bankok, ami leginkább a fogyasztók tájékoztatását szolgálná, itt feltehetően forrásként felhasználnák a GVH ágazati vizsgálatának megállapításait, illetve javaslatait, azaz például, jobban megkötnék a kezét a bankoknak a szerződések módosításában.

Az viszont kérdés, hogy egyáltalán a kormány elé kerül-e majd egy ilyen koncepció, illetve ehhez kapcsolódó törvénymódosítási javaslatok, a bankok ugyanis a szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályozásról mindannyiszor azt mondták: önszabályozással megoldják ezt a problémát, illetve, hogy a piaci verseny kikényszeríti ezeket a változásokat.

A GVH ugyanakkor úgy látja, hiába van verseny a piacon, ez a szerződések megkötésében, illetve utólagos, sokszor egyoldalú módosításaiban egyáltalán nem jelentkezik. Igaz, a bankoknak nemcsak a fogyasztóvédelmi szigorításokban van ellenvéleményük.

A pozitív adóslistáért sem százszázalékos a lelkesedés: többször megfogalmazták már kétségeiket egy ilyen adatbázisból kinyerhető információ kapcsán, illetve azzal kapcsolatban is, hogy mekkora lenne pozitív hozadéka egy ilyen regiszternek, azaz valóban csökkennének-e a kamatok a jó adósoknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×