Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Budapest nincs a legdrágább ötven város között

Továbbra is Moszkva a világ legdrágább városa, megelőzve Tokiót és Londont - derül ki a Mercer nemzetközi humánerőforrás-tanácsadó cég felméréséből. Budapest nincs a legdrágább ötven város között.

A Mercer által minden évben összeállított lista 143 város megélhetési költségeit vizsgálja 200 termékből és szolgáltatásból álló kosár átlagos dollárárának összevetése alapján. A kosár közlekedési, lakhatási és szórakozási költségeket is tartalmaz, valamint az élelmiszerek árát is figyelembe veszi. Az összehasonlítási alap New York, 100-as megélhetési mutatóval.

Az első helyen továbbra is Moszkva áll, immár harmadik éve. Az orosz fővárosban a megélhetési költségek mutatója 142,4 volt, szemben a tavalyi 134,4-essel.

A második Tokió, amely egy év alatt a negyedik helyről lépett előre, míg Londonban a harmadik legdrágább a megélhetés. A tizedik helyről a negyedikre ugrott előre a mindennapos költségek tekintetében Oslo, míg Szöulban olcsóbb lett az élet, ugyanis a dél-koreai város a harmadik helyről az ötödikre esett vissza egy év alatt.

Az első tízben található még Hongkong, Koppehága, Genf, Zürich és Milánó. Érdekes, hogy a viszonyításnak használt New Yorknál egy év alatt hét városban lett drágább az élet.

A közép-európai térségben szembetűnő ugrást ért el Prága: a cseh főváros a 49. helyről a 29.-re lépett előre a listán, és megelőzi már Barcelonát, Stockholmot, Berlint és Brüsszelt is. Varsó a 67. helyről a 35.-re jött fel, ugyanakkor Pozsony tizennégy hellyel került hátrébb a listán, jelenleg a 45. Budapest a tavalyihoz hasonlóan ezúttal sincs az első 50-ben.

Szófia ismét a legolcsóbb európai város, míg az egész világon a paraguayi Asunciónban a kerül a legkevesebb pénzbe az élet.

A Mercer felmérésének célja, hogy útmutatást adjon a cégeknek külföldön dolgozó munkatársaik várható költségeiről.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×