Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Gyuris: "Az FHB nem változtat stratégiáján"

Alapvetően nem változtat a stratégiáján a Földhitel és Jelzálogbank, az állami kézben lévő ötvenszázalékos részesedésének eladása után sem.

A bank megváltozott tulajdonosi struktúrája önmagában nem vezet majd stratégiaváltáshoz - mondta az InfoRádiónak Gyuris Dániel vezérigazgató.

Kifejtette: az FHB 2005 végén és 2006 elején fogadta el középtávú stratégiáját.

A csaknem kétéves tervet ezért év végén természetesen korrigálhatják, hiszen az elmúlt időszakban megváltoztak a piaci feltételek, alapvető változásra azonban nem kell számítani - mondta Gyuris Dániel.

Az elemzők szerint az, hogy nagyobb közpénzhányad van jelen a tőzsdén, megnöveli a felvásárlás esélyét.

A vezérigazgató szerint azonban a hitelintézet jelenleg elaprózott tulajdonosi szerkezettel rendlelkezik, emiatt váratlan, robbanásszerű felvásárlásra nem kell számítani.

A részvényértékesítés után a Moody's hitelminősítő kedden leminősítette a bankot.

Gyuris Dániel szerint erre számítani lehetett, hiszen jelentős mennyiségű részvény került piacra: az állami tulajdoni hányad 54 százalékról 4 százalékra csökkent.

Hozzátette azonban, hogy a társaság működését érintő kötvények minősítési kategóriája nem fog változni.

A részvényeket darabonként 2.025 forintért értékesítette az állam. A vezérigazgató úgy vélte, hogy az ár a piacra került részvénytömeg tükrében kielégítő.

Hanganyag: Albert Dénes

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×